Hogyan törhetett el egy fém evőkanál, tapasztaltatok ilyet?
Ez egy kész rejtély, ennyiből nem lehet megmondani. Előfordulhat, hogy a szélsőséges hőingadozást nem bírta a kanál, de lehet szimpla anyagfáradás is.
Milyen állásban volt tárolva a kanál? Mert ha az élén állt, akkor a nyomás is közrejátszhatott a megrepedésben. Ugyan nem nehéz a kanál, de általános iskola óta tudjuk, hogy nyomás=tömeg/nyomott felület, és a kanál élének területe közel 0.
Kanál anyaga a fő kérdés, meg persze hogy mennyi idős.
Mágnes fogja?
Vagy saválló acélötvözet, vagy alpakka, réz-cink-nikkel.
Súlyra kb. azonos. Én az utóbbira tippelek.
Ha az ötvözet inhomogén és hidegalakítással volt gyártva, lehet benne feszültség a préselés és mélyhúzás miatt, ha éppen van benne lokális ötvözőhiány is, tud repedni.
Rézötvözetek hajlamosak a használat évei közben is ötvöző-szegényedni, kristályhatárokra kivérezni és ridegedhet, törékennyé válhat. Megfelelő helyen jelen lévő feszültségnél így el is tud törni hozzányúlás nélkül.
Ezt elősegíthati az is, ha más fémekkel sokáig érintkezik, tehát pl. az evőeszköz-készletben vannak saválló meg alpakka eszközök egy helyen, kontaktban.
A saválló acélokra az ilyen feszültséges ridegtörés nem jellemző, főleg a hidegalakítható ausztenitesekre nem.
"gyakran ilyen porkohászati sajtolt szutymákok"
Sajtoltnak sajtolt, vagy öntött, de szerintem a drága porkohászat itt nem játszik.
"belül az is mindenre hasonlított, csak fémre nem"
Na arra kíváncsi lennék.
Egy rideg törési felület pl. öntvénynél érdekes látvány lehet, de attól még a fém az fém, kinézetre is.
Szerintem az ufók törték el.
Vagy Uri Geller, félremehetett a pszichokinetikus energia, és a spájzodban lévő kanalat találta el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!