Mit tanácsolnál a helyzetemben? (Többi lent)

"hogy viszonozza az érzést, viszont ő nem tudta a múltbéli sérüléseit elengedni meg nem érzett semmit állítólag."

Tehát mégsem viszonozta..

Hasonlóan érzek, mint te! Bár volt két semmire való párkapcsolatom, nem tartok előrébb, mint te. Egyik kapcsolatomban a lány a vége felé gyakorlatilag megalázott, a másik mindössze másfél hónapos volt, mert a lány azt se tudta, hogyan kell viselkedni egy párkapcsolatban. Ez már lassan 3 és 2 éve volt...

Suliba már nem járok, de ott se értem el semmit, csak szórakoztak velem a lányok.

Mit tanácsolok? Legyél továbbra is nyitott! Én is visszahúzódóbb, de nyitott ember vagyok, bár ezt soha nem tudtam kamatoztatni párkapcsolatszerzés szempontjából. Sugározd a pozitív tulajdonságaidat! Nekem pl. az tetszik,hogy tanulsz nyelveket és még szeretnél is, mert én is szeretem a nyelveket, bár csak 1 nyelvet tanultam.

(Én is pontosan így számolgattam a hónapokat, ahogy te.:D)

Unokahúgom jut eszembe most. 25 éves. Egyetemista. 4 nyelven beszél felsőfokon. Humoros, vidám lány. Okos, és mellette nagyon szép. Csinosan öltözködik, nagyon jó alakja van, rendszeresen sportol. Mégis állandóan sír, hogy nem jönnek össze a szerelmi dolgai. Járt pár sráccal, de előbb-utóbb vége lesz a románcnak. Nemrég szakított a barátjával akivel már együtt is élt 2 éve. Kívülállóként én arra gyanakszom, hogy azért nem jön össze neki a szerelem, mert túl magasra teszi a lécet. A férfiak meg egy idő után nem bírják elviselni, hogy bár minden szép és jó rajta, de kezelhetetlen. Hisztis, mindenért szól, önmagéval rengeteget foglalkozik. Nem hajlandó a kompromisszumokra. Félre ne értsd! Imádom az unokahúgomat, de nem én élek vele. Sokszor láttam, hogy otthon hogy viszonyul a dolgokhoz, vagy hogy reagál le egy piti dolgot.

Lehet nálad is ez a gond. Alapjáratban egy okos, értelmes, aranyos, helyes lány vagy, de vannak tulajdonságaid amit lehet te nem tartasz eget verő rossznak, csak mások hosszú távon nem viselik el..

Ez már csak ilyen. Akivel legutóbb neten ismerkedtem, szó nélkül eltűnt, holott előtte még meg is ígérte, hogy nem fog ilyet tenni. (az is lehet, hogy ezt is olvasni fogja, mivel itt beszélgettünk) Pedig én csak megkérdeztem tőle egy hónap után, hogy lenne-e kedve találkozni. Tegyük fel, hogy azért nem akart találkozni, mert nem voltam szimpatikus, de nyíltan nem merte kimondani... Akármilyen kifogással előállhatott volna, de ő inkább felszívódott, ami nyilván egyszerűbb, viszont nem túl elegáns valakivel szemben, aki az elejétől a végéig kedves volt hozzá.

Sajnos nem feltétlenül azt kapjuk más emberektől, amit ők kapnak tőlünk. Különösen rossz úgy, hogy én már egy vadidegennel is igyekszem végig kedves és figyelmes lenni, egészen addig, amíg nem tesz róla, hogy felhagyjak ezzel.

Az emberiségbe vetett hitem nekem is most egy kicsit alábbhagyott.

Pacsi?:(