Hogyan lehetne leküzdeni a szociális gátlásaimat?

azt a rohadt, te lehet én vagy a múltból? :D.. Te én vagy?

Amúgy azért mondom ezt, mert 16 évesen nekem is ez volt a bajom és a családi hátterem is azonos :').

Én úgy kezdtem el, hogy többet jártam el itthonról aztán rávoltam kényszerülve társaságokban ahol lányok is vannak, hogy megszólalok elöttük is, majd volt olyan is, amikor kettesbe kerültem lányokkal akkor elég nehezn ment először a beszéd, szószerint nyominak éreztem magam, mert ilyen 1-2 szavakat mondtam a kérdések amiket meg feltettem, mintha egy robot kérdezte volna robot hangon D: de azzal tömtem a fejem, hogy valahol elkell kezdeni a dolgot aztán folytattam és folytattam míg végül megtört a jég.

Csak van olyan haverod/barátod, akinek van lány barátja és néha elmennek valahová, akkor te is csatlakozz szerintem.

Hasonló helyzetben voltam én is, annyi, hogy minket fizikailag nem hagyott el anyukánk, csak gyakorlatilag szellemileg nem él szegényke. Nem a mentális képességivel van probléma, hanem a felfogásával, egy senkinek érzi magát, nem lehet vele beszélgetni(értelmesen, csak csupa negatív dolgokról, meg saját magáról mindig tereli a szót, hogy más emberekről beszélgessünk stb., ami azért kicsit kiábrándító, hogy közbe róla meg alig tudok valamit) meg semmit, segíteni se neki, motiválni se, de én már el is fogadtam őt úgy ahogy.

Nos de nem is ez a lényeg, hanem hogy hasonlóan viszonyultam én is a lányokhoz. Amivel könnyítettem a dolgon pl, hogy mindig úgy tekintettem rájuk, hogy összejönni akartam velük, akármelyik lányról akivel beszélgetni akartam, tudatalatt úgy gondoltam, hogy össze is akarok jönni velük. Tehát első lépés az volt, hogy ha beszélgetek lányokkal csak az a célom, hogy meg akarom ismerni őket, csak tudni akarom, hogy miket csinálnak, milyen a stílusuk ilyesmik, de nem akarok összejönni velük. Aztán a második lépés az volt, hogy túlontúl is alárendeltem magam és őket meg úgymond fölém engedtem, tehát be kellett látnom, hogy túl fontosnak tartom őket, és akármikor amikor elragadott volna a hév, úgy tekintettem rá, hogy nem olyan fontos az a személy, mint az én saját lényem. Nem egoizmus ezt kimondani, hiszen mindenkinek elsősorban saját maga kell hogy a legfotnosabb legyen. Anélkül nem tudsz senkinek se örömet okozni, ha benned ne lenne az. 3. lépés a hibákra vetett túlzott kritikusság, túlzottan marcangoltam magam belül(nem tudatosan), ha valami hibát követtem el, vagy valamit rosszul csináltam amit én rossznak gondoltam, tehát erre az volt a reakcióm, hogy előre elfogadtam, hogy valszeg nem fogok mindent tökéletesen csinálni soha, egyik lánynál sem, és így elfogadtam azt, ha valamit szarul csinálok, akkor is lehetek jó még. Ha elszúrom a helyzetet, akkor is tanulok belőle. Így akárhogyan is tekintek rájuk, cask a nyert-nyert dolog jöhet ki belőle. Ami a legnehezebb volt, hogy mindezek tudatosítása után gyakorlatban is alkalmazni őket. Ezt úgy tudod csinálni, hogy eleinte sokat bohóckodsz, sokat "beégeted" magad.(mondjuk személyfüggő, mert te lehet nem fogod annyira, vagy annyiszor) Amin úgy tudsz a legkönnyebben túljutni, hogy elfogadod, hogy emberből vagy, és hogyha valamit meg akarsz tanulni az életben, előtte nem egyszer kell úgymond a padlóra kerülni, én is sokszor voltam letörve, de a nagyon okos dolog amit csináltam, újra meggyőztem magam, hogy képes vagyok rá stb. És végül egy egész lánycsapatkát is el tudtam szórakoztatni. Persze ne reméld, hogy csitt-csatt 1 hét és meg van oldva a dolog, ne is számíts ilyesmikre. Ha nagyon tudatosan minden erődet erre koncentrálod, akkor is hónapok szerintem. Nekem több év volt, de ez egy amolyan kisebb célom volt az életemben.:)