Magányos 20 éves srác?

22 éves srác vagyok, még nem volt barátnőm, és a magány nem ismeretlen fogalom előttem. Nekem az segített, hogy sokat voltam/vagyok a barátaim között. Már évek óta ugyanabba a társaságba járok, nem untam meg őket, és nem gondolkoztam azon hogy másokat kéne keresni, mert köztük érzem jól magam.

Depresszió ellen a társaság jó gyógyszer. De tényleg csak olyanokkal legyél együtt, akiket kedvelsz, ne kényszerből menj valahova. Egyébként 40 hónapig futottam egy lány után, és most nemrég, teljesen váratlanul a barátaim közül az egyik lányról kiderült hogy bejövök neki. És arra jöttem rá, hogy tulajdonképpen ő is tetszik nekem. Nagyon váratlan volt, de örülök hogy így alakult.

Én is teljesen ilyen vagyok, bár szociális fóbiám szerintem nincs, de introvertált vagyok, nincsenek barátaim, vagy ilyen magányos farkas típus vagyok, ennek ellenére vágyok egy társra magam mellé, akivel összeillenénk.

Sajnos ötleteim viszont nincsenek, nincsen könnyű dolgunk, a net kb húspiac, bulik szintén nem játszanak a magunk fajtáknak (bár én már gondolkoztam rajta hogy mennék buliba ismerkedni, csak hát nincsen kivel, meg nem is biztos hogy jól érezném magam ott) egyéb helyen meg tényleg nem tudom hol lehetne...

Nekem eddig egy kapcsolatom volt, az netről jött össze, mondhatni elég nagy mázlival, szóval ez is csak szerencse, hogy volt ami volt ha így nézem.

Én most azon gondolkozom, hogy azt próbáljam meg elérni, hogy ne függjek ettől az egésztől, vagy ne is érezzem szükségét, hogy barátnőt akarjak magam mellé.

Vagy a másik út még az lehet, hogy megpróbál az ember változtatni a helyzetén, de ahhoz meg sok energiabefektetés kell, meg kilépni a komfortzónából (ami nekem nagyon nem megy >.< )

Én is kb így állok, csak a poén az egészben, hogy van egy csajszi aki tetszik és próbálom is elhívni ide oda, hátha lesz belőle valami. Ha nem, akkor jön a szopó része a dolognak, mert "munkánkból" kifolyólag félévente egyszer tuti összefutunk, és nehéz lesz túltenni magam rajta.

Na de hogy ne offoljak ennyit: én próbálok úgy tekinteni az egészre, hogy nem érdekel, nem fogalkozok vele, teszem amit tennem kell, (ami most folyamatos tanulást jelent) és bízok abban, hogy alakulni fognak a dolgok, ha nem erőltetem. Nem mindig könnyű, az ember néha szeret szenvedni ezért újra előtörnek ezek a gondolatok, de nekem bevált.