Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Már álmomban is! De még mindig semmi, mivel foglaljam el magam?
MA reggel úgy ébredtem fel, hogy teljesen emlékszem mit álmodtam.. Egy lánnyal éppen egy kerteslakásba mentünk be, valamit néztünk, a szobámat nemrég pofoztuk ki fiúsra, mert a nővéremékkel laktam, és álmomban eléggé elégedetlen voltam vele. A ház üres volt, mintha lakást akartunk volna venni, és nézelődtünk volna. A csajszinak az öccse is ott volt, aki nem mellesleg úgy nézett ki mint én, szó szerint, tehát 2x voltam ott 1 időben, csak kb 2 évvel fiatalabb kiadásban. A srác kiment a kertbe, mi pedig a padlón feküdtünk, és smároltunk, közben a csaj rajtam ült, és eszméletlenül jó érzés volt. Nem igazán csókolóztam még, és álmomban is elég furcsa volt mert a csaj szívta a számat, de miután sikerült az összhangot felvenni.. Bárcsak úgy lehettem volna még pár óráig.. De bejött az öcsike, én pedig megrémültem mert magamat láttam benne, aztán leütött, mert hogy mit képzelek én, hogy az ő nővérére hajtok.. (Szerencsére a csaj nem a nővérem volt! XD) Szóval.. jah, most emésztem magam, mert már jó volna egy csaj, de nem nagyon mozdulok ki, nem iszok, és így nincsenek spanjaim. Hobbiként heti 3x megyek kondiba, kb 4 hónapja folyamatosan, szóval a külső/belső teljesen megvan, önbizalmam viszont nem nagyon, mert... szerintem a péniszem nem épp a legnagyobb.. De hogy ezt miért ide írom? Na mindegy.. Nem igazán szoktam lányokkal találkozni, de csak beszélgetni se, mert ahol én élek, itt legfeljebb csak swag, yolo girl-öket találsz, akik sajnos a média által agymosott zombikká váltak, gondolkodni nem tudnak, az IQ szintjük a cipőfűzőmet veri.. Nekem ilyenre nincs szükségem.. Valaki? Mire gondoljak? Mikor nem a kondiban vagyok, valahogy mindig elképzelek egy hozzám illő lányt, akivel jókat beszélgetek, tartalmasat, nevetünk, stb..
Van más is aki hasonló cipőben jár? Ha igen, akkor ő mivel foglalja le magát, tereli el a gondolatait? 16/F
Lány vagyok de amugy én is képzeltem már pasit magamnak.. :D és jo lenne ha lenne barátom csak alig van rendes srác a barati társaságomban..
Igazábol próbáld arra fordítani az időd hogy még jobban meg tudj felelni magadnak. Tehét hogy önbizalmat szerezz :) és akár barátnősuerzéssel is elmenne az idő :P
15/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!