Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Próbára tesz vagy tényleg nem érdeklem? (Lent. )
Van egy lány akibe szerelmes vagyok, megbízható forrásból tudtam, hogy énis tetszem neki, szóval ráírtam, nagyon jól elbeszélgettünk, majd mikor elköszöntem burkoltan céloztam rá, hogy írjon még rám. Másnap viszont az ismerősömtől azt hallottam, hogy már egyáltalán nem tetszem neki, nos fogalmam sincs mit ronthattam el, alapvetően olyan lány ő aki nem kezdeményez, tehát arra is gondoltam hogy azért nem ír, mert nem mer, de mivan ha tényleg valamit elrontottam és emiatt kiábrándult belőlem? Mit kellene tennem ebben a helyzetben?Feladni vagy harcolni?
U.I:Iskolában ha ráköszönök úgy tűnik mintha zavarba jönne, és rögtön elsiet. Ez mi lehet?
16/F
Véleményem szerint még tetszel neki. Ha másnak azt mondta, hogy nem, miért lenne az biztos? Lehet csak megijedt, hogy elkezdtél próbálkozni és lehet még nem volt kapcsolata és nem tudja, hogy most mit is kéne csinálnia vagy hogyan kellene viselkednie.
Szerintem semmiképp se várd meg, hogy ő írjon rád. Én ha fiú lennék, biztos ráírnék és ha a beszélgetésből az jön le, hogy nem érdeklődik, vagy furcsa, akkor ráhagynám.
De attól, mert mástól ezt hallottad, hogy nem tetszel neki... Én itt még nem adnám fel.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!