Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tudnátok segíteni megfejteni ennek a lánynak a szándékait?
Van egy lány ismerősöm, sokszor együtt lógunk. Nagyon sokat nevet, mikor hülyéskedünk, mások szerint velem sokkal többet röhögcsél, mint velük, meg úgy általában. Ez azért is érdekes, mert sokszor kerül depressziós helyzetbe. Sokat mosolyog, eléggé meg szokott nyílni, valamint akkor is foglalkozik velem, ha közelebbi barátai is jelen vannak. Messengeren is szoktunk beszélgetni, ahol minden egyes alkalommal bocsánatot kér, mikor csupán pár óráig nem ír vissza, pedig már számtalanszor mondtam neki, hogy ezért ne kérjen.
Mit gondoltok ezek alapján? Vajon bejövök neki?
Illetve hogy tudnám finoman (vagy kétértelműen) érzékeltetni vele, hogy lehetnénk többek is, mint ismerősök?
Én 18F, ő 16L





A dolog tetszetős, DE!
Felejtsd el ezt a kétértelmű dolgot.
Nyíltan, őszintén, határozottan, de legfőképp IDŐBEN beszélj vele a szándékaidról!
Hidd el, tapasztalatból mondom, hogy rád fogja b@szni a friendzonet ha sokaig szorakozol.
Ne tedd, kérlek cselekedj, hidd el, megéri.
Max offol. De akkor is tudod, hogy nem, és az élet megy tovább. De ne hagyd h elmenjen egy olyan irányba, amit nem akarsz.










"Illetve hogy tudnám finoman (vagy kétértelműen) érzékeltetni vele, hogy lehetnénk többek is, mint ismerősök?"
Én ezt nem szoktam közölni, hanem hagyom kialakulni. Kedvesebb, figyelmesebb vagyok a másikkal, aki ezt érzi, és ő is viszonozza. Kicsit erőltetettnek éreztem mindig, hogy legyünk többek. Inkább szerintem jobb, ha elmondod neki: jó veled beszélgetni, kedvellek nagyon.
És már közelebb is húztad magadhoz. Több bókot adsz, kedvesebb vagy vele.
"mikor csupán pár óráig nem ír vissza, pedig már számtalanszor mondtam neki, hogy ezért ne kérjen."
Ha ez nem hat rá, akkor hagyd, had kérjen bocsánatot. Neki erre igénye van. Ilyenkor írd le, hogy "megbocsátok". Ezt előző barátnőmtől tanultam, hogy hiába mondtam neki h nem kell és nyugodjon meg, ő át akarta élni azt, hogy hibát követett el, és hogy meg lett neki bocsátva. Pl. ilyenekben növeld a figyelmességed. Ha valami nem válik be egy ideig, akkor más módon kell megközelíteni.





Szűz még és azon depizik.
Ideje lenne nagy lányt csinálnod belőle, arra kér a kedvességével!
Úgyhogy add meg neki, mielőtt mástól kapja meg, mert utána vagy szerényebb lesz vagy nagyképűvé válik ez mindíg két esélyes.
De ami fix, hogy az elsőt mindíg követik vagy próbálják megtartani ameddig csak tudják.
Ha átverik elsőre őket akkor mindíg arra fognak a legjobban haragudni később.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!