Semennyire nem bízok magamban?

Egyszerűen nagyobb teret adtam magamnak a csajozásban és tudom akármikor újra próbálhatom de még a kérdés leírása és a gondolataim megtartása is nehézséget okoz nekem mert a nagyszüleim teljesen elveszik az önbizalmam és anyám üvölt.

Nekem az kellene bármennyire is félek Istentől jó emberek vegyenek körül engem és találjak egy lányt aki Istennel van és ne féljek tőle, merjek vele beszélni, merjek vele felszállni az autóbuszra, merjek vele találkozni.

Nagy nyomás van rajtam azért is mert a volt barátnőmtől meg akarok szabadulni örökre, sokkal jobb lányt akarok mint ő volt, de a családom teljesen szétszed engem, elveszi a hitem, bárhogy védekezek ellenük, egyszerűen alapból kicsi az önbizalmam.

Most a normális lánynak is fájdalmat okoztam ezzel és magamnak is, szégyen vagyok.

Az állandó panaszkodás, sírás, ordítozás veszekedés és a majd holnap jobb lesz hozzáállás és az, hogy bármit segítek a családomnak még én vagyok leb*szva és az, hogy tönkreteszik a munkámat, mert ők csak rombolni tudnak, elveszti bennem az összes hitet, ami kapkodássá válik.

Én jó emberek, Istenek között akarok élni és bármi rossz dolog történik velem, mindig azt mondom, Isten segíts, de valamiért félek Istentől.

Tudom, hogy apám is rossz ember volt, mindig csak evett és aludt és erről kérdezett engem.

Bármi van én dolgozni akarok, nem akarok depressziót, tudom bármikor bármit tehetek, ami fejlődésemet és előre haladásomat segíti abban hiszek.

Tudom rossz dolog a halogatás és az Istentől való félelem.

Nem akarok a családommal élni, találkozni sem akarok velük, félek a depressziótól.

Tudom mi történik előttem, tudom mit teszek és tudom mit rontok el és tudom hogyan lehetne jobb, pénz és önbizalom hiányában is, ennek ellenére minden mindegy alapon felvállalom magam és Istenhez fordulok segítségért.