Hogy lehet túljutni ezen a válogatósságon?

Nagyon szeretnék egy barátot, de valahogy nem jön össze. Megfelelési kényszerek közepette nőttem fel, a családomban minden férfi a tipikus hibátlan, nagyképű ember, akik már egészen kiskorom óta hajtogatják, hogy aztán ilyen meg olyan fiút látni sem akarnak itt, ilyen izmos legyen, ilyen magas, olyan okos... Mint ők minimum. Tudom, olvasva nevetségesen hangzik, és csak le kéne szarnom úgymond. De nem megy, aki hasonló körülmények között nőtt fel, biztosan érti. Sajnos annyira belémnevelték, hogy élből elutasítok minden fiút, aki egy kicsit is eltér az ideáltól, vagyis mondjuk gyengébb tanuló, nem sportos, alacsonyabb. Hiába szimpatikus, barátoknak jók, de kapcsolatot nem tudok velük elképzelni. Ellenben akik mindennek megfelelnek, 90%-ban bunkók, arrogánsak. Na valahogy úgy érzem egy ilyen srácot még hamarabb be is fogadna a családom. Jó, most lehet egy kicsit túlgondolom, bizonyára nem ölnének meg, ha nem egy tökéletes fiút hoznék haza, de itt nem is erről van szó, hanem hogy elképesztően lenéző lettem a lelkem mélyén és felszínes, mint a rokonaim. Pedig nem akarok az lenni.

Egyébként félek is az ismerkedéstől valamennyire, mikor egy szimpatikus fiúval alakulna valami, vagy akár csak beszélgetünk. Rögtön megijedek a tudattól, hogy kettesben kellene találkoznunk, kézenfogva sétálni, csókolózni, bemutatni a családomnak, barátaimnak. Ja és amúgy, ha valakibe beleszeretek, sajnos nagy százalékban azok az átvágós fiúk, csak elhitettek velem szépet és jót, de utána van hogy hónapokig nem tudok más fiúra gondolni. Így ne lehet kapcsolatokat kialakítani.

17/L