Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem hajlandó kockáztatni, ha szeret?
Az van, hogy már több mint fél éve szerelmes lettem az osztálytársamba. A jelek szerint ő is többet kezdett el látni bennem egyszerű barátnál. Részegen csókolóztunk először, de utána megbeszéltük, majd józanul találkozgatunk és ténylegesen megismerjük egymást, mert addig négyszemközt nem is volt alkalmunk nagyon beszélgetni. Rohadt régóta vártam már, hogy elhívjon, s ő hozta fel a témát végül, hogy talizzunk, ámde a randi előtti nap lemondta minden magyarázat vagy másik időpont ajánlása nélkül. Én akkor teljesen kétségbeestem, de oké, elkönyveltem volna, hogy akkor számára nem jelentek annyit, mint nekem Ő. Aztán az eseményekre rá pár héttel, egy osztályprogram alkalmával megint ittunk (ő nem olyan sokat), s elhívott utána kb. mint első randira. Bocsánatot kért, hogy bunkó volt, illetve mondta, hogy nagyon fogok neki hiányozni, ha elmegyek egyetemre. Ugyanis itt jön a bökkenő, hogy nem egy városban tanulnánk tovább (kb. 170 km), szóval távkapcsolatról lenne szó. Kb. 3 hete felém se nézett, s tökre úgy érzem, emiatt, mert nem akar belevágni ilyen kapcsolatba. De most már azt sem mondhatom, hogy nem szeret, mert akkor nem szeretgetett volna úgy meg legutóbb, nem bókolgatott volna, nem kért volna bocsánatot stb. Egyszerűen csak nem értem, miért nem lehet egy próbát tenni, működhetne-e a távkapcsolat. Most komolyan, nem olyan őrült nagy távolságról van szó, ill. ha nem menne, akkor legalább elmondhatnánk: "Legalább megpróbáltuk!" Meg olyan kb. mintha félne tőlem néha, hogy nem mer találkozni, csak részegen vagy nemtom, annyira abszurd az egész helyzet (de könyörgöm, nem 15 évesek vagyunk már)... Pedig én így is - úgy is rohadtul odáig vagyok érte. Minden srác így gondolkodik?...Mert akkor én nagyon nem értem a másik nemet.
19/L
Ha most kezdődne mindez, akkor azt mondanám az van amit mondasz, legalábbis van rá lehetőség hogy a távolság miatt nem akarna. De ez az egész visszanyúlik elég régre, több mint fél évre, amit már inkább annak mondanék hogy berezelt a srác és nem mert lépni, nem mert elköteleződni, felelősséget vállalni.
Túl sok idő telt el ahhoz hogy kattogj még ezen, vedd úgy mintha szakítottatok volna vagy szimplán tekintsd lezártnak és lépj tovább. Hiába érzed azt amit, jelen helyzetben ebbe több időt fecsérelni teljesen felesleges, nem akar lépni és ennyi. Főleg hogy most már tényleg majdnem 200 km lesz a távolság köztetek. Magadat szenvedteted ha még kapaszkodsz ebbe a történetbe. Magyarul nincs több reménykedés és epekedés, el kell felejteni.
A jövőben azt tudom tanácsolni, hogy ne várj a másikra, akartál valamit, láttad hogy nem lép, akkor meg kell szervezni egy beszélgetést és átdumálni hogy na akkor mi van most köztetek, mi a gond, miért nem próbáljátok meg. Aztán az ott elhangzottak után lehet erre vagy arra lépni és nem kell hónapokon át őrlődnöd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!