Miért nem tudom elfelejteni?

Már több mint fél éve szakítottunk. Kb 8 hónapig voltunk együtt. De.. nem tudom elfelejteni. Eleinte úgy gondoltam, hogy sosem akarom elfelejteni, mert hihetetlenül jó élményeink voltak közösen, szerettem minden közösen együttöltött pillanatot. Szerelmes lettem egy másik lányba is, és nem tudtam dönteni, végül ez annyira elrontotta a kapcsolatunk, hogy ki kellett mondanom a végszót. A másik lánnyal végül nem jött össze.. de ha összejött volna sem hiszem, hogy sokáig bírtam volna az előző párom nélkül. Amikor megértettem, hogy nem tudok boldog lenni ha nem felejtem el, megpróbáltam a lehető legkevesebbet gondolni rá. És ez talán valahogy még fájdalmasabb is volt, de tűrtem, mert úgy éreztem, hogy enyhülni fog a fájdalom. Hát a fájdalom nem enyhült túlzottan, inkább csak egyre kevesebbszer jött elő. Ezért megpróbáltam másik kapcsolatot keresni, de elég elmebeteg módon.. olyannal is megpróbáltam összejönni, akiről tudtam, hogy nem lenne olyan, nem vagyunk tulzottan egy hullámhosszon. Természetesen egy ilyen sem sikerült. Millioszor gondoltam arra, hogy kiirom kerdeskemt az aktualisan e témával kapcsolatos kérdésem, de nem mertem. Ugyanígy mástól sem tudtam segítséget kérni, azzal kapcsolatban, hogy mit tegyek. Azok a barátaim akiknek elmondtam nem tudtak segíteni. Utóbbi időben egyre többet próbáltam kerülni az embereket, a nem sikerült kapcsolatkiserletek miatt es elfoglalni magam valamiféle sorozattal, játékkal. Ma segítséget kértem a volt barátnőm édesanyjától, hogy mit tegyek. Azt mondta, hogy hívjam fel. Ez magában is nagy kihívás volt, mert az, hogy az anyjára ráírtam csak több hónap után sikerült, de rendben. Itt mar en is ugy gondoltam, hogy az a legjobb, ha felhívom, meg tudom beszélni vele. Az idegességtől hányingerem volt, remegett mindenem, a hangom is. Amikor felvette majdnem könnybelábadt a szemem, mert újra hallhattam a hangját, azt a hangot, ami engem szólított régebben. Nem tudta ki hívja, valószínűleg törölte a számom. Elmondtam, hogy ki vagyok, majd megkérdeztem tőle nagy nehezen, hogy újrakezdhetnénk-e. Azt válaszoltam, hogy "nemhiszem". Kissé röhejesnek éreztem magam.. elmondtam neki ezután, hogy azért voltam képes végül felhívni, hogy elmondjam neki, nem bírom elfelejteni. Minden ami körbevesz rá emlékeztet. Egy héten minimum egyszer arról álmodom, hogy együtt vagyunk, szimplán fekszünk egymás mellett egymás szemeibe nézve, vagy sétálunk, beszélgetünk... Mondta, hogy lehetünk még barátok, de erre én csak bocsánatot kértem, amiért felhívtam. Elköszöntem, ő is, majd leraktam. Most pedig.... Ürességet érzek.. talán rosszabb, mint a fájdalom, amit egészen eddig próbáltam elnyomni..