Mit gondoltok erről a nyári esetről?

Pár haverral brigádozunk a nyár eleje óta, ahol megismertem egy lányt. Helyes volt, de a külseje nem igazán fogott meg elsőre, nem figyeltem fel rá különösebben. Mivel napkozben dolgozunk, csak reggelente, illetve este a szálláson találkoztunk, és mivel nem ismerjük egymást, akkor sem sokat beszéltünk. Nekem eléggé zárkózott, introvertált személyiségem van, és nagyon jó emberismerő vagyok. Abból a pár szavából, mozdulataiból, mimikájából meg abból a kevés infóból, amit eljutott hozzám róla, kb. 2 nap alatt eljutottam odáig, hogy vele a sors bizonyítja a létezését. Úgy éreztem, nagyon hasonlít hozzám, csak egy jobb verzióm. Hogy végre nem vagyok egyedül a világon. Voltam már többször szerelmes, de ez más érzés. Testileg nem kiváltképp vonz, nem mint lány tetszett meg, hanem mint ember, a lelke. És ahogy telt az ido, minden de tenyleg a legaprobb dolgok is csak megerositettek ebben. Azon gondolkodtam, hogy ha nem vagyok teljesen vak, nyilván ő is eszre vette ezeket a hasonlóságokat. O sem az a kezdeményező típus, de gondoltam van 2 hónapom (ennyi ideig tart ez a meló) hogy összebarátkoztunk. Közben kiderült, hogy van barátja, de ez sem igazan szomorított el, esetleg annyiban, hogy így meg nehezebb lesz vele a mélyebb kapcsolatteremtes. Eltelt két hét, amikor az egyik este bejelentette, hogy többet nem tud jönni dolgozni. Ez volt mar lassan ket honapja, azota naprol napra egyre jobban szenvedek és többet gondolok ra, átalakult szerelemmé. Nem vagyunk olyan joba, hogy chatelnenk, más városba élünk. Annyi, hogy fbn meg instan ismerős. Úgy érzem egyszerűen ez nem maradhat annyiban, de tudom, hogy ő nem fog kezdeményezni, én meg nem merek/akarok, mert úgy jönne le, hogy valamit akarok tőle, miközben van barátja. Mit csináljak szerintetek?