Hogyan viselkedjek vele ebben a 2 hónapban, hogy ne fájjon a hiánya az elfeledésével? 15/l

Nagyon hosszú történet, ezért csak röviden. Szombatonként szoktam járni tanodába (=színi szakkör), kerek 4 órára. Ott ismertem meg egy fiút, akit szeptember-október környékén láttam először. Tipikus kamasz minta példánya, akinek kezd ki nőni a bajsza és pattanásos, mert csak 15 lesz. Emellet orrhangja van, és még nem is népszerű. Az ideálod legrosszabb ellentétje amit csak el tudnál képzelni. Elsőlátásra nem volt nekem szimpatikus, de idővel megfogott benne valami, és most szerelmes lettem belé úgy 3 hónapja. Régebben azt hittem, hogy ő is érez irántam valamit, mert ugyanis sokszor csak mellém ült le, megérintett, megölelt, magához húzott, s legtöbbször ő kezdett el beszélgetni velem a tanodában. Ok nélkül jöttek felém a fizikai érintései, amiket csak hagytam. Sajnos azt érzem, hogy eltávolodtunk egymástól, mert volt egy időszakunk amikor nem láttuk egymást 3 hétig. Olyan mintha engem "leváltott" volna. Mostmár nem mellém ül le, nem velem beszélget elsősorban, nem érint meg 'úgy' engem, mint korábbról, ami bánt. Csak a tanodában szoktunk találkozni hetente egyszer, a neten csak egyszer-kétszer beszéltünk. Hazafelé villamossal utazunk együtt, és közben beszélgetünk. Attól tartok, hogy már nem fog többet járni a tanodába az idei ősztől, de még itt lesz az évzáró gálán, ami június végén lesz. Valószínűleg akkor fogom őt látni utoljára, hacsak nem találkozunk a nyáron. Mit tegyek ebben a maradék 2 hónapban? Hogyan kéne viselkedjek vele? Hanyagoljam és felejtsem el őt végleg? Vagy éppen ellenkezőleg adjak bele mindent, hogy közelebb kerülhessek hozzá ebben a maradék időben? Vagy egyátlan mondjam el neki az érzelmeimet? Vagy írjak rá, hogy találkozzunk a nyáron? Nagyon felborította a lelkivilágomat ez a fiú, és most tiszta káosz van bennem, és nem tudom hogy mit tegyek végső bánatomban. Sajnos gondolkoztam azon, hogy elfejtem őt, ami persze fáj nekem.