Tényleg van olyan, aki elhiszi, hogy minden ember tetszik egy vagy több másik embernek és hogy mindenki meg fogja találni a szerelmet?

Én alapból nem hiszek ebben abban hogy van igazi...szerintem ez akkor van amikor már nem sok választása maradt egy embernek.

Fiatalon még könnyen válogat az ember. Ez hatványozottan igaz mondjuk egy olyan helyen (a fent leírt) aki kicsi helyen él ahol még kevesebb az ember, még kevesebb a lehetôség.

Hát ha nem így lenne akkor nem lenne több ember.

Nézzünk egy kinézeti toplistát.

10-8 as számú emberek valszeg azoknak a köreit fogja megtalálni. De nem kizáró ok az sem, hogy kevesebbel is beéri, ha szerelmes.

általában az 5 az átlagos, de ő tud felsőbb számúval és alsóbb számúval is.

Vannak rondább emberek és olyanok akiknek a lelki és a tudati értékük nulla és képzeld el, mégis házasodnak és lesz gyerekük. Tehát az emberek mindig találnak valakit, ritka az, hogyha valaki egyedül marad még ha fiatal korban el is hiszi ezt.

A szerelem pedig létezik. Attól, hogy valaki nem találta meg az egyéni baj, nem minden esetben sikerül. Néha az emberek feladják és nem mennek tovább, jó lesz egy ember, akit szerethet, de nem szerelemből.

Ismerem az emberek minden mozzanatát és senkit se látok boldognak, őszinte leszek életemben, kétszer láttam IGAZ szerelmet.

Tudom miről beszélek, mert 8 éve szerelmes vagyok ugyanabba a srácba, és esélye sincs másnak.:)

Hiába van/volt számtalan jelentkező.

Ez olyan szerelem, amiről az emberek nagy része nem is tud, olyan, ami mindent elsöprő vihart is túlélni. És most nem a nyálas szerelemről beszélek, amikor azt mondják egymásnak, hogy szeretlek cica, meg húsom és 1 hónap múlva vége, szó sincs ilyenről.

Komoly dolgokon mentünk már keresztül, a legkatasztrófálisabbaktól a legboldogabbakig, és mindig fogtuk egymás kezét néha közelről vagy távolról.

Most is külön élünk egymástól, de a kapcsolatunkat semmi nem fogja megtörni.

Sok ember ellenünk is volt, és mondták, hogy hagyjam, mert nem hozzám való, de legbelül tudom, hogy igen.Még a szeretkezés is teljesen más, mint az előző barátaimmal, mágikusan erőteljes, és egyelő a droggal és a 8 év alatt ez nem változott annak ellenére, hogy legalább már 10.000x voltunk együtt.:)

És sokan jönnek azzal a dumával, hogy lehetek így boldog, meg miért jó a távkapcsolat. Nos ezt olyan emberek mondják, akik a saját párkapcsolatukban se boldogok, kikérdeztem őket és nem is szeretik igazán a párjukat. Amíg én nem látom valaki szemében a boldogságot, addig annak a véleményére nem fogok adni.

Igazából én mindig is egyedül voltam pár időszakot kivéve, de azt vettem észre az emberek, nem tudnak egyedül élni, mert félnek tőle... pedig nincs benne semmi félelmetes. Sőt igazából így találod meg önmagad.

Az átlagos szürke hétköznapoktól pedig hányingerem van. Attól is, hogy úgy éljek, mint mások. Hogy házasodjak egy jelentéktelen emberrel, akit nem szeretek igazán, mert félek a magánytól, majd csinálok gyereket és életem végéig ugyanazt a szürke életet élem, nulla boldogsággal.

Mert a Titanicban milyen szerelem van, könyörgöm? :D

Alig ismerik egymást, a srác meg még mindig felférhetett volna a csaj mellé arra az ajtó darabra és akkor nem fagyott volna meg :D