Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez szerelem? Vagy csak valami hormon?
Nehéz megfogalmazni a szituációt amiben most vagyok, de megpróbálom.
Szóval a lényeg, hogy van két barátom -mindkettő lány úgy mint én- és az egyik kicsit máshogy viselkedik mint az illik.
Plusz infó az, hogy van egy banda és abból hasonlítok egy fiúra -mert rövid hajam van és olyan a stílusom- és a másik két lánynak is megvan ugyan abból a bandából a saját "szerepük" -remélem érthető-. A lényeg hogy én meg az a lány aki furcsán viselkedik velem -majd erre is kitérek hogy miket csinál- a bandabeli énünk mondjuk hogy járnak. Ezért mi is kötődünk egymáshoz, de ez úgy mond "szerepjáték".
Mint említettem furcsán viselkedik ami annyit jelent hogy hátulról ölelget, illetve van amikor összekulcsolt kezekkel -amit ő kért- megyünk az iskolába, utcán. Van amikor megpuszil meg ilyenek.
És nem azt mondom, hogy én nem szeretem őt, sőt.
Szinte szerelmes vagyok belé, de nem tudom, hogy ő mit is érez igazán vagy inkább hogy.
A másik bökkenő, hogy van ez az úgy nevezett másik lány és vele is vannak gondok. Ez a lány és a másik is szoktak ölelkezni, de ezt sokkal inkább csak baráti ölelésnek hívnám, de ők nem szoktak kézen fogva menni, vagy esetleg hátulról megölelni egymást.
Nem tudom hogy mi tévő legyek!
Kérlek titeket segítsetek! Ha segíteni akarsz de nem érted mit írtam akkor kérdezz! Csak valaki segítsen!
Előre is köszönöm!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!