Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagyon hiányzik mit tegyek?
Van,vagyis volt egy barátom. Minden nagyon jó volt egy hónapig. Egy hónap után összevesztünk és szakitottunk. Nem tsrtott sokáig a külpnlét mert mind a ketten rosszul voltunk egymás nélkül. Hiába beszéltünk mással nem tudtuk egymást elfelejteni. Újra találkoztunk barátként de szinte az első másodpercben megcsókolt és magához húzott. Megbeszéltük a dolgokat és azt hogy ugy teszünk mintha csak egy kis szünet lett volna.
Megint minden szuper volt. Csakhogy hiába szeretem rohadtul és ő is azt mondta mindig hogy nagyon szeret. Mégsem volt olyan mint előtte. Eddig is rengeteg lény barátja volt de mér kezdett zavarni hogy többekközött a képei alatt kb kisajátítják Őt és olyanokat irnak neki hogy az Övék. Ez már nagyon zavart és az igy elmondtam neki. És azt is hogy megbizhato ember mondta hogy irt neki olyanokat hogy bejön neki. Elmondtam a barombak minfentr. És megint szakitottunk december 25-én. Egész nap veszekedtünk,ki se mentem a szobából.
Mióta szakitottunk beszélgetünk olyanokat ir hogy szeret nagyon,hogy rossz nélükem és hiányzok neki. Én ugyan ezt érzem és el is mondtam neki. De közölte hogy nem akarja megint újrakezdeni.
Azóta is ir mindig beszélünk,és csak egyre rosszabb.
Egyre jobban hiényzik ls lehet hogy senki nem hiszi el a korom miatt de nagyon nagyon szeretem. És már nemtudom mit tegyek mert már lassan belebetegedek a hiányába. Azota hogy szakitottunk alig eszek. Egyszer voltam el barátnőmmel és a haverokkal de akkor is a nevetés meg minden...nagyon nem ment. Csak fekszek aludni akarok mert akkor legalább nem sírok. Ő oedig megmondta hogy nem akarja ujrakezdeni nármennyire rossz neki is igy.
Mit tegyek hogy szenvedjek tovább? Hogy tudnám elfelejteni? Mert már tényleg belebetegedeg bármennyire nem hiszitek el.
15/L
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Keress valami hobbit. Olyan dolgokkal foglalkozz, amiket szeretsz csinálni. legyél a barátaiddal, öntsd ki valamelyiknek a szíved. Vagy írd le egy papírra amiket érzel. Mindent. És égesd el.
Lehet hogy hülyén hangzik, de jobb lesz tőle.
Ajánlom hogy egy kis ideig legyetek külön. Hátha megjön az esze. Amikor vissza akar jönni, mondd meg neki mit vársz el tőle, különben végleg vége. De mindezt higgadtan. Üljetek le és beszéljétek meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!