Hogy mondjam el neki mit érzek iránta?

Minden 6. oszályban kezdődött, mikor év elején fülig szerelmes lettem egy srácba az osztályunkból. A nap minden percében rá gondoltam és néha még álmodtam is róla, de főkényt csak álmodoztam. (Ez így utólag már olyan gyerekesnek tűnik, de akkor nagyon fontos volt számomra.) Nagyon helyes volt (már akkor) és természetesen nagyon népszerű is egyben. Én bedig a dagadt szőke lány voltam, aki a tanuláson kívül nem ért semmihez. Az osztálytársaim rendszeresen szivattak a súlyom vagy más dolgok miatt és nagyon barátaim se voltak...mármint igaziak, mert hamar kiderült hogy az az egy "legjobb barátnő" sem éppen a legmegbízhatóbb ember a földön. Mindenesetre én megbíztam benne és mindent elmondtam neki természetesen a szerelmi ügyeimet is és bele se gondoltam hogy valaha elmondaná bárkinek a titkaimat. Mígnem aztán év vége felé egy osztálykirándulás kereteiben elmondta az egész osztálynak hogy milyen érzelmeket táplálok az iránt a bizonyos személy iránt és ezt ugye hamar meg is tudta az a bizonyos illető aki attól a perctől fogva olyan látványosan került, mintha leprás lettem volna. De ha ez nem lenne elég, még abban a tanévben én magam is elmondtam neki hogy mit érzek iránta (amit így utólag már nem tudom miért tettem mert még akkor se nagyon értettem miért teszek de gondoltam már úgysincs vesztenivalóm...de valahogy mégis csak volt). De legalább őszintén bevallotta hogy soha az életében nem kezdene egy olyan dagadt disznóval mint én...(tovább nem részletezem)

A lényeg, hogy amint vége lett a hatodiknak, kiiratkoztam és a facebook-os posztajain kívül többé nem láttam. Mindaddig amíg egy középsuliba nem kerültünk, ahol már nem ismert fel, mert 3 év alatt mindent megtettem azért hogy soha többet ne legyek ugyan az aki voltam...mármint kinézetre. Fogytam 18 kilót és szőke vállig érőből vörös derékig érő hajam lett, elkezdtem csajosodni(sminkelgetni meg körmöt festegetni, lányosabban öltözködni) és a futó körben hamar barátokra találtam. (magyarán szinte teljesen megváltoztam)

De akkor balszerencsémre valahogy egy osztályba kerültünk. Hamar kiderült hogy látásból egyáltalán nem emlékszik rám és csak a nevem volt neki ismerős. Aztán szépen lassan rájött hogy ki is vagyok és es szintén az év utolsó osztálykirándulásán megkérdezte hogy még mindig ugyan azt érzem e iránta amire természetesen nem válaszoltam mert rámjött a sírhatnék és szépen sarkonfordultam és visszamentem a szobába ahova követett volna, ha nem zárja rá a barátnőm az ajtót.

Azóta nem beszéltünk kivétel 2 hete mikor véletlenül találkoztunk a Zalaco-ban ahol elkezdtünk beszélgetni és később ugyan, de ismét megkérdezte ugyen ezt amire ismét nem tudtam válaszolni és megállapodtunk annyiban hogy majd ha akarok válaszolok neki. De nagyon idegesít ,hogy úgy viselkedik mint aki soha az életben nem ismert engem és mintha soha semmi bántót nem mondott/tett volna viszont azt leszálítva hogy azóta feltűnően nagyon rámenős és folyton a társaságomat keresi, egyáltalán nem tudnék a szemébe nézni és valami érzelmekkel kapcsolatosat mondani neki...mitöbb még csak beszólni se tudnék neki, mert valószínűleg legbelül még mindig félek tőle vagy legalább is attól hogy megint nevetség tárgyává tesz az egész osztály előtt és csupán a tudat, hogy képes ilyeneket mondani már megrémít...pláne hogyha nekem mondja de ezt nem tudom szavakba önteni.