Milyen érzés úgy tényleg, igazából szerelmesnek lenni?

A héten lesz fél éve hogy beleszerettem olyan valakibe aki nem viszonozza.

Pár dolgot elmondtam neki ezzel kapcsolatban és tudja hogy mit érzek iránta.

Ő úgy látja hogy ez szerelem.

Igazából ha róla beszélhetek másnak vagy esetleg vele beszélgetek akkor leírhatatlan mennyire jó érzés fog el.Ha visszaír akkor mindig a fülemig ér a mosoly, nevetgélek, véletlen kiadok valami hangot hangosan.

Amikor személyesen látom akkor gyönyörködöm benne de ne úgy hogy észre vegye, mimdig rá gondolok akármi van, még ha lekötöm magam valamivel akkor is rá gondolok, mosolygok, zavarban vagyok, nevetek, eltakarom az arcom hogy más ne lásson engem, ha pl csak egy tollat megfog és elkezd írni az nekem olyan mintha nem is természetes dolog lenne az írás, sokszor rá gondolok a suliban is és nem a tanárra.

Van mikor nem látom akkor elzárkózom mindenkitől és csak fekszem és szomorú zenét hallgatok, könnyes a szemem, van hogy kiöntöm a lelkem egyik barátomnak ő megvígasztal, nagyon hiányzik nekem ha nem látom vagy nem hallom a hangját.

Volt hogy sok ideig nem láttam és depresszióba estem bele, akkor senki nem tudott rajtam segíteni (mármint a barátaim) családtagoknak nem mondtam el se a szüleimnek.Viszont akibe szerelmes vagyok neki elmondtam és beszéltünk személyesen erről és utána sokkal jobban éreztem magam pedig nem adott hű de nagy tanácsot, az segített hogy beszélgettünk és azóta életvidám vagyok.

Amikor pedig nem látom mert mondjuk én beteg vagyok vagy éppen ő nem jön akkor azzal ösztönzön magam hogy pár nap múlva láthatom (az a pár nap 7nap).