Vannak olyan sztorik, hogy valaki tényleg képes leélni az életét lány nélkül? Hogy volt 1 barátnőm és úgy érzem többé nem kell? Ugye nem azért, mert "művésznek" tartanak?

Na persze abból is nagyon fura, igazából nagyon imádom a filmeket, de nem is tudtam például, hogy idén is nyert egy hazai film, anyum szólt reggel:

-Hallottad?

Én meg nem tudtam mit is kellett volna hallani.

Szóval általában így van, most egy motor lett minden álmom, valahogy a nőkbe belefáradtam, talán örökre.

Persze ez se úgy van, hogy na akkor most nem nézem meg vagy valami, sőt vannak esetek, hogy odajönnek hozzám, mert esetleg olyan a helyzet, de én nem érzek semmit a legtöbb nő iránt külső dolgokon kívül.

Az pedig nem kell.

Na jó, a sztori: ma több régi osztálytárssal összefutottam, jöttünk mentünk, hülyéskedtem velük tehát annyira mégse vagyok társadalmi selejt talán.

Elvileg több csajnak bejöttem, mondták menjek oda, leülök-elbeszélgetek velük.

De engem az ilyesmi roppant nem érdekelt, nekem ez így nem is megy, mert tudom mi a vége...szerelem nélküli valami.

Röpke pillanat vagy kapcsolat.

Na jó a lényeg, hogy a szerelemben se hiszek többé.

Volt egy lány akivel jártam, imádtam, mindig a kedvében jártam csak valahogy nem működött.

Volt egy másik, életem igaz szerelme akivel mindössze egyetlen szót váltottam, akkor annyit mondott, hogy nem beszélhet velem.

Persze most már van barátja, és amúgy is csak teher lettem volna neki, mert nagyon elismert személyiség.

Én meg...nem is írom le.

De nagyjából ennyi, talán ennyi volt a szerelem, végül rájöttem jó lesz így nekem.

A felesleges fájdalom nem kell, majdnem belehaltam mikor ezt a lányt mással láttam, szörnyen béna voltam de ilyen az élet.

Nem önsajnálat, mert valami pokoli boldogság is ellepet.

Vettem új videó játékokat, egy tucat horrort, szinte ünneplek.

Csak azt nem tudom normális-e ez egyáltalán?

Az baj ha igennek érzem???