Szerintetek ez lehet a szerelem?

Én már tényleg nem tudom mi van velem.

Vigyázat, hosszú lesz.

Kezdjük a fiúval.

Rendelkezik egy elég furcsa stílussal. Mindenkivel közvetlen, osztály közepe karakter. Öltözködésileg az a tipikus menőgyerek, az a bokáig letolt nadrág, ami nekem sose jött be. De ha normális ruhákat visel, nem néz ki olyan rosszul. Mármint nem csúnya. Nem is az esetem, de nem is óckodok tőle. Nem azt mondom, hogy szeretném, hogy megöleljen de nem ellenkeznék ha megtenné. És épp ez az én se értem hogy most ez mégis mi.És épp ezért nem tudom. Kedves, meg minden. Szóval. Amikor először megláttam, eszméletlenül féltem tőle. A megjelenése, a beszédstílusa, minden, még a hangja is olyan volt, mint egy fiúnak, aki régen bántott.De ez mikor kezdtem megismerni, eltűnt. Elpárolgott. És rájöttem, hogy az öltözködésétől eltekintve normális. És érdeklődök iránta. Nem tudom miért. Sok-sok olyan dolga van, amit én nem szeretek, de mintha ezt akarva/akaratlanul figyelmen kívül hagynám. Egyre többet álmodok vele és van, amikor álmomban megölel, ilyenek hozzábújok érted és az elején még mikor felkeltem, utáltam, hogy álmomban szerettem az érintését, de most már egyre jobban szeretek vele álmodni tudom, hogy ő nem olyan, mint az álmaimban de még így is szeretném, ha kiderülne, hogy ő tényleg olyan, mint amilyennek gondolom. De közben azt is tudom, hogy nem olyan. De nem akarom tudomásul venni.

Egy ismerősöm azt mondta, ez a szerelem. De nem az szerintem. Bár ha az lenne, akkor se lenne semmi értelme, mert hiába képzelnék bele minden apró dologba mindent, neki ezek valószínűleg semmit se jelentenek. Ő úgymond egy teljesen más világban él, mint én.

Vicces milyen könnyen változik tőle a hangulatom és ez idegesít , és nem tudok kiigazodni magamon.

Tudom, hogy nem vagyok szerelmes mármint ha álmomban az vagyok, az sokkal erősebb ennél de az álom szóval lehet, hogy egy teljesen más elképzelésem van a szerelemről, mint ami valójában az.

Félek ránézni, mert mi van, ha valaki levágja, hogy nézem, és félreérti. Ettől függetlenül szeretem őt nézni. A képeivel is így vagyok. Tegnap például visszanéztem az összes instagrammra feltöltött képét. Tudom, fura. Bár ez lehet csak azért volt, mert nem tudom mi lenne, ha anyum meglátná, hogy egy fiú oldalát nézegetem. (Egyszerűen csak nem hagyna békén)

A kapcsolatunk.

Hát igazából olyan nem nagyon van. Ez főként amiatt van, mert nem tudok beszélni az emberekkel. Izgulok, ha hozzámszólnak, viszont eközben olyan vagyok, mint egy kutya, akinek jutalomfalatot dobtak. Szóval képes vagyok két perc alatt hülyét csinálni magamból. De visszatérve: néhányszor már beszéltünk, és már attól is felvidulok, ha észreveszi, hogy ott vagyok. Tényleg, mintha valami kiskutya lennék, aki a gazdi figyelmére vágyik.

Miközben ezt írtam, rájöttem valamire: mi van, ha ez nem szerelem, csak ő testesíti meg nekem mindazt, ami én nem vagyok, és emiatt csak egyszerűen csodálom? És úgy összességében mit kezdjek magammal így?