Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lehetünk még barátok?
Elég érdekes történetem van. Összejöttem egy fiúval, aki sajnos nem érett a kapcsolatra. Három hónapig voltunk együtt. Igazából szerettük egymást, én még mindig szeretem,de nyilván vége lett.
A 3 hónap alatt nem ismerkedtünk meg annyira, hogy (nagyon) közel kerüljünk egymáshoz. Én elfogadtam a szakítást, ő tényleg boldogabb a kapcsolat (+én) nélkül. Ezért kérdem mennyi esély van rá, hogy összebarátkozzunk. Mert neki tényleg nincs másra szüksége, csak barátokra. Én elfogadnám a helyzetet, de valyon ő, akinek én voltam a nagy, első kapcsolat (amire nem is állt készen), el tudna-e fogadni engem barátként?
Nem lenne értelme.
Azt írtad, még mindig szereted. Ha tartanátok a kapcsolatot, akkor nagyon lassan kezdenéd kevésbé szeretni, és ez pedig nagyban akadályozná azt, hogy párkapcsolati szempontból másik fiúhoz közelebb kerülj. Megérné neked, hogy csak nehézséget okozz magadnak? Egyszerűen vannak emberek, akiket csak el kell engedni, minek erőltetni?
megbeszéltük. vagy még beszéljük. de ő, mint mondtam, éretlen egy kapcsolatra, és csak 2,5 év múlva szeretne komoly kapcsolatot. és megegyeztünk, hogy barátok leszünk.
lehet nem éri meg, és nem is fog összejönni, de 2-2,5 év nem olyan sok... én érte meg tudom várni.
#3: Így ki fogsz hagyni egy csomó lehetőséget az életeben. Annyi srác van, minek foglalkozol még vele?
Mi a garancia,hogy összejöttök majd? Mi ez a 2,5 év? Valami szentírás? Hogy ő pont annyi idő múlva akar kapcsolatot és ő érett lesz. És ha nem? És ha nem veled akarja majd?
Igen, átfutottak ezek a gondolatok az agyamon. Ha jön majd egy fiú, akibe szerelmes leszek, és ő is viszont szeret, nem fogom visszautasítani.
És tudom, hogy az a 2 év nem garancia. Ő azért gondolkodik így, mert 2 év múlva lesz nagykorú, addig szeretné kiélvezni a gyerekkorát, amiben nem szerepel a kapcsolat és a barátnő fogalma...
elnézést.
és a tanács hol marad???
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!