Szerintetek ez rendben van? Ti mit szólnátok hozzá? (párkapcsolati kérdés)

17 éves fiú vagyok, a barátnőm 18. Kicsit több mint 2 hónapja vagyunk együtt, egy nyári táborban ismertük meg egymást tavaly augusztusban.

A bökkenő, hogy 200 kilométerre lakik tőlem. Ez teljesen rendben is van, le szoktam menni hozzá alkalmanként (1-2 hetente, mikor hogy). Mi nagyon szeretjük egymást, örülünk minden percnek, amikor együtt lehetünk. A probléma a szülei.

Úgy szoktunk találkozni, hogy én megyek le hozzá, és általában olyankor náluk vagyunk, otthon. Néha-néha jönnek Pestre, és akkor fél napot lehet ő is nálam, de erre eddig csak egyszer volt példa.

Kocsival szoktam lemenni, mindig viszek valami apró ajándékot (bor, szaloncukor, ilyesmik), szoktunk is beszélgetni a szüleivel. Sok a közös a két családban, de elképesztően bizalmatlanok, vagy féltik, vagy én nem is tudom, mi van...

Azzal kezdődött, hogy a születésnapján (november), iskola napon ráadásul bevállaltam, hogy lemegyek hozzá, megéri az a 4 óra vezetés, hogy szerezzek neki egy szép napot. Meglepetés volt meg minden, aztán elmentünk étterembe, ahol hívták a szülei (akikkel egyébként barátnőin keresztül állítólag minden meg volt beszélve), hogy hol van... amikor kiderült, hogy beült mellém a kocsiba, az apja közölte, hogy akkor most eljön érte és ilyet még egyszer ne csináljunk. Így is lett. Igen, odajött a 18. születésnapján és elvitte. Nem többszáz kilométeres vezetésről volt szó, városon belül 5 kilométert mehettünk.

Amikor legközelebb mentem, el lett mondva, hogy "sokáig nem lesz neki megengedve, hogy beüljön mellém", mert "ilyen kezdő jogsisokkal van tele az árok".

Ez csak egy apróság, de akkor is idegesít, hiszen egyik szülője se tudja, nem látta, hogy vezetek.

Ami rosszabb, hogy nem engedik hozzám. Meghívtam többször, az anyjának is mondtam, de az volt a válasz, hogy nekik "könnyebb", ha én megyek... na persze, sokkal könnyebb előző nap végig takarítani, +1 főre főzni meg alvóhelyet biztosítani. Ezt el is fogadtam (eddig), hiszen én mehettem "rendszeresen", és jól éreztük magunkat.

Most viszont jött egy kínálkozó alkalom: jövőhéten az osztállyal jönnek Pestre egy kiállításra, pénteken. Persze rögtön mindkettőnkben felmerült, hogy de jó lenne, ha utána átjöhetne hozzám, szombat délután vagy vasárnap reggel pedig hazamenne (azt is mondtam, hogy akár hazaviszem, hogy a szüleinek ne kelljen ugrálni).

De persze nem engedik neki. Itthon lesz az egész családom, anyukám, apukám, a húgom, még csak nem is kettesben lennénk a házban... de egyből, megfontolás nélkül elutasította az anyja, és jóformán leb***ta, hogy egyáltalán hogy merül fel benne ilyen (ismétlem, a lány 18 éves). És ez nem az első alkalom, szilveszterre is hívtam, akkor az volt a fő kifogás, hogy egy nappal előtte szóltunk... most viszont több, mint egy héttel. Jól tudják ők is, hogy milyen ritkán találkozunk.

Én elhiszem hogy féltik, de ennyire? Nem egy nyolckeres cigánygyerek vagyok, akit sose láttak, nem vagyok jegyzett bűnöző, többször találkoztam velük, úgy érzem, jó benyomást keltettem. Igyekeztem mindig magam adni, ugyanúgy jó tanuló vagyok, mint a barátnőm (kitűnők vagyunk, versenyekre járunk mindketten), jogsim és nyelvvizsgám van, mint neki, nem valami gettós drogdíler vagyok. De csak nem engedik. Szerintetek? Ti is így tennétek és csak én reagálom túl, vagy ennyi azért megengedhető lenne?