Miért ilyen nehéz ez még mindig? 21/F

Ne aggódj! A szakítás márcsak ilyen... Van akit nem visel meg, van akit meg ledönt a lábáról...

Most is fogsz találni egy lányt, aki boldoggá fog tenni. Kicsit szedd össze magad és ismerkedj! :) És folytasd a sulit is, az nagyon fontos! :)

Remélem minden jól alakul! Ne szomorkodj! :)

17L

Szia! Sajnálom nagyon ami történt veled, viszont megértem a helyzetedet.

Én most leszek lassan fél éve a barátnőmmel, első és utolsó is, ezt leszögeztem neki is. Hiába mondja sokszor, hogy sokkal több mindent teszek meg érte, mint amit ő ad nekem... Még ha sokszor így is van, de én szeretem. Ami miatt szoktunk vitatkozni, az az, hogy ami apró dolgokat kérek tőle, azt sem képes teljesíteni. Pedig én testem-lelkem odateszem érte, de nem érdekli sok esetben. Ez sokszor olyan gondolatokat tesz bennem, hogy szakítani kellene, de nincsen erőm megtenni ezt.

De sajnos, ha szakítanánk, én tényleg véget vetnék az életemnek. Nem bírnám feldolgozni egyszerűen, hogy aki pár hónap alatt mindent megtudott a kis nyamvadt életemről így itthagyjon egyik napról a másikra. Egyszerűen nem tudom az életem nélküle elképzelni... Ezzel még meg is ríkattam, hogy ezt így elmondtam nyíltan előtte, de nem sok esetben érdekli, így fontolgatom újra...

Tudom, hogy ez nem segített sokat most a helyzeteden, de próbáltam az én történetem elmondani és így valamelyes szinten erőt adni az újrakezdéshez számodra! További sok sikert mindenhez az életedben!

18F

Szerintem én most csak egy vagyok a sok közül, aki azt mondja neked, hogy majd jobb lesz idővel.

Igaz, én még nem éltem át ennyire veszteséges helyzetet, mint amilyet te, de tudom, hogy amikor lassan négy éve meghalt a nagymamám, akkor eltört valami bennem. Persze kihevertem, mert miért ne, de számomra ez olyan volt, mintha az élet azt mondta volna, hogy "nézd csak drágám, az ott a padló. Tudod, neked ott a helyed." És nagyon nehéz volt kiláballni belőle. Igaz, még eléggé fiatal voltam (11 éves vagy 12), de nem tudtam mit tenni. Azon az éven kerültem át gimnáziumba, egy teljesen más környezetbe. Ott nagyon sokan segített elfeledtetni velem azt, hogy mi történt. Jó, persze nem volt egyszerű. És akkor egyszerűen megvilágosodtam. Persze hosszú változás volt, talán egy éve mondhatom el teljesen, hogy tudok boldog lenni a környezetemhez képest is és jó a világnézetem. Ez alatt a három év alatt még kettő hozzám közálló embert vesztettem el. Azonban képzeld mindig van kiút. Menthetetlenül voltam szerelmes egy fiúba, amikor is kiderült, hogy a barátnőmbe szerelmes. Ez volt az addigi legnagyobb pofára esésem ilyen téren. És aztán még megismételtem egyszer és mostanra tanultam abból, hogy nem lehet mindig minden jó.

"Az élet nem stop-tábla, hogy megállj előtte."

Ezt az idézetet nem rég láttam és most hogy belegondoltam 2017-be, be kellett vallanom, hogy muszáj kilépnem a kis világomból.

Azt hiszed, hogy amint megismered és megszereted elveszted? Gondolkodj! Tegyél meg alaplépéseke, amolyan "szűrő-kérdéseket" és próbálj arra koncentrálni, hogy az élet gyors és neked vele együtt kell futnod! Az élet nem fog megállni, ahogy emészted magad, sőt egyre több mindenről fogsz lemaradni. Lépj túl. Oké, nem könnyű, de határozd el magad és foglalkozz magaddal.

Tudom, nem lett épp két szavas, de remélem tudtam segíteni :)