Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
3 év felhőtlen szerelem után hirtelen szakítás? Nem értem.




















ó, szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem
szerintem most menj aludni - rendbe jöttök úgy érzem





Lehet, hogy illúzióromboló leszek, de fiatal korban az ember nagyon sokat tud változni. 15 éves kora óta együtt vagytok, és aki 15 éves korban még az álompasi, az lehet, hogy 18 éves korában már egyáltalán nem vonzza. Ez nem jelenti azt, hogy kötelezően minden tini korban kezdődött szerelem megszakad, láttam én már példát rá, hogy valaki 15 éves korában találta meg élete szerelmét. De a veszély fennáll, hogy az életkorral együtt a személyiség is változik.
Az is könnyen meglehet, hogy a barátnő manipulálta, bár én erről annyit mondok, hogy azt lehet befolyásolni, aki hagyja magát. Aki kőkeményen kitart a szerelme mellett, azt lehetetlen ellene fordítani. De erre én azt mondom, akit simán a szerelme ellen lehet fordítani, azt jobb is menni hagyni. Ha valakit valós indok nélkül is el tudnak tőled szakítani, azért nem érdemes küzdeni, hiszen akármikor jön egy agylövése a "barátnőnek", és már megint külön vagytok.
Az sem lenne példa nélküli, hogy valaki pár napot sem bír ki a szerelme nélkül. Neki addig kellettél, ameddig sülve-főve együtt voltatok, mihelyett már - teljesen ésszerű okokból - nem tudtál annyi időt vele lenni, már le is lépett. Ez is egy lehetséges forgatókönyv.
"Szünet" meg gyakorlatilag nem létezik. Ha két ember szereti egymást, akkor együtt vannak. Ha nem, akkor szakítanak. Ha meg probléma van, azt megbeszélik, megoldják, és nem csak várnak, hogy magától megoldódjon. Az, hogy "most egy hétig nem szeretjük egymást, utána meg megint", olyan nincs. "Szünetet" az kér, aki már nem szeret, de nincs bátorsága megmondani. Vagy aki "legálisan" meg akar csalni. Mert ugye az alatt nem voltatok együtt. Nem feltételezem, hogy ő ezt tette, csak úgy kifejtettem a véleményemet a "szünet" nevű dologról. (Na meg ami engem illet, a "csak akkor írjak, ha fontos" címzetű bunkózás után hasonló helyzetben én lettem volna az, aki szakít.)
Visszahódítani meg _szerintem_ értelmetlen. Ha valakivel járok, akkor az tényleg szeressen. Engem, saját magamat, és önmagamért. Ne pedig egy erőltetett alakításért. És tiszta szívből, ne pedig "egye fene, próbáljuk meg" alapon. Akkor is, ha még frissek a sebek, és még mással el sem tudod képzelni az életedet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!