Miért van ez? Még mindig szeretem?

Van egy fiú a gimiben,aki eggyel idősebb nálam,ő 16 én 15. Facebookon nagyon sokat beszéltünk,úgy éreztem megtaláltam az IGAZIT a nagy Őt...ezért is örültem meg annyira,amikor elhívott randira. Persze igent mondtam. Eljött a nagy nap,egy kedd. Óráról órára vándoroltam,és közben elég gyakran találkoztunk,nem szóltunk egymáshoz, Ez nekem nagyon fura volt (még mindig az). Nem értettem,hogy ha egyszer elhív randira,akkor miért nem köszön,legalább. Egész nap ezen gondolkodtam. Vége volt a tanításnak. Egyik barátnőm megkért,hogy kísérjem el e közeli könyvtárba....kifogásokat kerestem,mert nem akartam,hogy bárki is tudja,hogy a fiúval közünk van egymáshoz. Nagy nehezen leráztam szegény barátnőmet. Ámde ez jó sok idő volt...boldogan indultam a randira,de láttam,hogy a fiú lassan távolodik az iskolától,a villamos felé:( azt hitte direkt nem mentem!!! Írtam neki amint hazaértem,és nem haragudott,mondta hogy majd bepótoljuk...szeptemberben volt,azóta várok,hiába. Néha ráírtam,és akkor sokat beszéltünk,de újabban épphogy válaszolni méltat. Nem chatelünk már vagy 2 hete,és ez nagyon rossz. Ott van egy betöltetlen űr a szívemben,a valómban. El akarom felejteni,hiszen neki is ment,de nem tudom:( nem akarom szeretni,de ez lehetetlen küldetés:(

borzasztó rosszul vagyok,mintha depressziós lennék,nem csak zeneileg Depresszió:D....amikor meglátom mindig elgyengülök,nem tudok elmenni mellette úgy,mint mások mellett. Látszólag ő is ezt teszi(máshogy megy el mellettem mint mások mellet). Egyszer megállt egy haverjával beszélgetni a társaságom előtt. De nem jelent semmit. Gólyabálon fellépett,engem nézett végig,elmosolyodott. De nem jelent semmit. Legszívesebben odarohannék hozzá és elmondanám neki hogy mit érzek. De nem tudom. Szeretném hogy szeressen,de én már csak a nevetséges múlt vagyok neki. Legszívesebben sírnék és nevetnék ha rágondolok. Sírnék,mert nem szeret. Nevetnék,mert hiszem,hogy valaha szeretett. :(