Mit tehetnék? Mi a megoldás?

Már több mint 2éve szakítottunk az exemmel, de még mindig nem tudok túl lenni rajta. Hiányzik minden nap, sokat gondolok rá. Szerencsére a szakítás utáni szar érzés és "világfájdalom" a múlté, nincs már hatással ez az érzés a hétköznapjaimra, ugyanakkor tudom és érzem hogy még mindig szeretem.Isten a tanúm, megtettem mindent, hogy túl legyek rajta, próbálkoztam azóta más lányokkal, de valahogy mindig az lett a vége, hogy nem lett belőle semmi, mert mindig ráeszméltem időben, hogy becsapnám magam és őket is azzal, ha összejönnénk, de még sem vagyok szerelmes beléjük(mert ugye az exemet szeretem)

Nem sokszor voltam szerelmes, de amikor az voltam, akkor is nehezen léptem túl rajtuk(még akkor is ha nem volt semmi, mert sosem mondtam meg neki)1,5évet voltuk együtt, ebből 1év gyönyörű volt, életem legboldogabb időszaka, az utolsó fél év viszont vitákkal teli. Így utólag belegondolva, többnyire az én hibám volt, hiszen nem foglalkoztam vele eleget, ellaposodott a kapcsolatunk, természetesnek vettem hogy ő az enyém, nem mutattam ki hogy mennyire szeretem. Pedig imádtam, de ez akkor jutott el az agyamig (újra) amikor már kimondta hogy vége. Próbálkoztam utána, hogy hozzuk helyre, de esélytelen volt. Van köztünk pár nap híján 5év korkülönbség a javamra, nyilván ez sem segített, hisz ő akkor élte a kamaszkora végét (szakításkor), kezdett kinyílni neki a világ, én meg már a gimin is túl voltam bőven. De ő mégis érett gondolkodású volt már amikor összejöttünk, akkor is, más mint a többi vele egykorú. Ezzel és a mosolyával fogott meg igazán. Most viszont jobban szenvedek mint eddig. Hiányzik, de még csak nem is beszélünk, ami rohadtul fáj, mert nem csúnyán váltunk el egymástól, de nekem könnyebb volt egy idő után, hogy nem dumálunk, nem látom a fbon, sem a városban. Most azért már tudnék a barátja lenni,de minimum hogy néha beszéljünk, de biztos vagyok benne ő már nem igényli/akarja. Neki azóta volt több kapcsolata, egyik se tartott addig mint velem,de ő már minden tekintetben túl van rajtam, talán eszébe sem jutok már.

Tudom óriási klisé, de bármit megtennék érte, akár az életemet is odaadnám csak hogy boldog legyen(remélem az). Én viszont nem vagyok, és érzem hogy szükségem van rá hogy boldog legyek, mert szerintem ez az életünk értelme. Megfeneklett az életem, nincs semmi ambíció bennem, teljesen szét vagyok esve. Néha azt gondolom, sőt egyre gyakrabban, hogy sajnálom hogy nem vagyok egy szemétláda pasi, aki bűntudat érzése nélkül képes lányokkal kavarni, könnyen túlteszi magát a csalódásokon és a szakításokon, mondván majd jön egy új, egy jobb..Sokkal könnyebb lenne az életem így..