Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek miért viselkedik így? Többet akarhat, vagy igazából semmit?
Az egyik osztálytársammal április óta beszélünk, viszont szinte csak telefonon keresztül írogatunk. Már nagyon sok komolyabb beszélgetésünk volt, és elmondott nekem magáról nagyon bizalmas dolgot. Sokszor mond olyan dolgokat, amik arra utalnak, hogy nem semleges irántam. Eddig szinte mindig ő írt rám először, és én kb 2 hónapja rájöttem, hogy kezdem szeretni, úgyhogy próbáltam neki utalgatni erre, például sokszor írtam én először, meg én is mondtam neki árulkodó dolgokat. Mostanra már szeretem is. Annyi a probléma, hogy a suliban nem nagyon szoktunk beszélni. Oké, néha igen, de az tényleg kevés. Persze ez az előző tanévben volt, úgyhogy mostanra ez lehetséges, hogy megváltozik. Ma volt az évnyitó, és megint semmit se beszéltünk, pedig az elmúlt hetekben minden nap beszéltünk. Igaz, ez még csak az évnyitó volt, így a beszélgetésre nem volt annyira sok lehetőségünk. Gondolom ezt majd az elkövetkezendő napokban jobban átlátom. Megbeszéltük, hogy suliidőben majd találkozunk sulin kívül, azt viszont még nem tisztáztuk le hogy mikor és hol. Nem tudom, hogy ő tényleg többet akarhat-e barátságnál, miért nem beszélünk élőben, és ennyi idő után se lépett még, márpedig én azt szeretném, hogy fiúként ő lépjen először. Ezek alapján kíváncsi lennék a véleményetekre.
16/l
Most, hogy elkezdődik a suli, próbálj meg te is beszélgetni vele pl: leckében segíthet, vagy párba állni tesin meg ilyenek. Vagy kérdezgesd a kedvenc témájáról, amiről tudod, hogy szeret beszélni.
Sok sikert!
16l
"Sokszor mond olyan dolgokat, amik arra utalnak, hogy nem semleges irántam" - akkor mi a kérdés?
"Nem tudom, hogy ő tényleg többet akarhat-e barátságnál, miért nem beszélünk élőben" - ezekre csak ő tudja a választ, tőle kell megkérdezned.
"és ennyi idő után se lépett még, márpedig én azt szeretném, hogy fiúként ő lépjen először"- gondolom mert eleinte nem éreztél iránta semmit és ezt érezte ő is. Akkor meg minek lépjen?
Ha egyértelműen jelzed, hogy te szeretnél többet is, mint barátság, akkor meglehet, hogy lépni fog. De ma már ezt nem lehet nőként elvárni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!