Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Szerelem » Lehet köztünk valami? Legjobb...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehet köztünk valami? Legjobb barátok vagyunk

Figyelt kérdés

Tehát vagyok egy 17 éves leány, és van a legjobb barátom egy 16 éves fiú.


Nem tudjuk mióta ismerjük egymást, mivel családostul tartjuk egymással a kapcsolatot, de kb. olyan 3-4 évesek lehettünk amikor elsőre találkoztunk.


Kezdetből még nem voltunk annyira jóban, én inkább a nővérével barátkoztam. Aztán egyszer, olyan 9-10 éves korunkban, amikor eljöttek vendégségbe, mielőtt elköszöntünk, megkérdezte hogy a felnőttek leszünk, leszek e a felesége. Nekem akkor nagyon nem voltak barátaim, és anyáékkal is nagyon sokat vitatkoztam, szóval nagyon örültem, hogy van egy srác, aki 0-24ben el akar viselni. Ekkor még semmit nem tudtam a szexről. Én persze rögtön igent mondtam neki.


Aztán volt egy másik lány kb. egy éven belül, aki pedig megkérdezte ezt tőle, és neki is igent mondott. Viszont vele csókolózott is. Nekem ekkortájt azt mondta, hogy majd ha felnőttek leszünk, eldönti hogy melyikőnknek lesz a felesége.


De aztán ahogy teltek az évek, pár év múlva már nem beszélgettünk ilyesmiről, és engem meg se csókolt sose. Viszont neki néhány évvel később lett megint egy kapcsolata. Azóta semmi, szóval kb. 100% hogy még szűz.


Mi azóta nagyon jó barátok vagyunk, és főleg most a nyári szünetben kb. 2 naponta videohívásozunk. Viszont a hívások alatt rengetegszer beszélünk a szexről (ezt a szót viszont sose ejtjük ki, mindig csinálásnak, néha bszásnak hívjuk). És egyszer, amikor a jövőnkről beszéltünk, őt látszólagosan zavarta ha én arról beszélek, hogy az én gyerekeimmel ez lesz... az övéivel meg az... Viszont ő mindig azt mondja hogy 8 gyereket szeretne, én viszont csak 3-at (mindketten négyen vagyunk tesók). És szerinte az a becsületes, hogy az ember szegény marad egész életében, szerintem ez viszont ostobaság, és az a becsületes, ha az ember tisztességes úton meggazdagszik, de a vagyonából segíti a szegényeket.


Viszont én már évek óta álmodok arról hogy szexelünk, és mindig baromi jó álom. Viszont kicsit furi, hogy mindig picit máshogy képzelem el a testét - fürdőruciba se láttuk már jó régen egymást, olyan szinten se emlékszem hogy néz ki.


Lehet köztünk majd valami?



júl. 30. 11:24
A kérdező szavazást indított:
Igen, lesz köztetek, de csak szex
Igen, lesz köztetek tartós kapcsolat, de nem fog sokáig tartani
Össze is fogtok házasodni, ahogy kicsiként akartátok
Nem lesz köztetek semmi
15 szavazat
 1/3 anonim ***** válasza:
100%

Pontosan annyit tudunk tenni, amennyit te is: tippelgetni. Csak ezzel nem vagy előrébb, szóval leginkább vele kéne ezt megbeszélni.

Az én tippem az, hogy max szex lesz, mert láthatóan az érdekel titeket, érzelmek nincsenek jelen.

júl. 30. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
87%
hívd el strandra, akkor látod majd fürdőruhában
júl. 30. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim válasza:
100%

Valószínüleg már mindkettőtökben tombolnak a hormonok. Kíváncsiak vagytok és meg akarjátok tapasztalni a dolgot, magatok és a másik testét.


Viszont, ha nincsenek meg az érzések, ténylegesen a szeretet, a gondoskodás a másik felé akkor ebből max szex lesz.

Lehet megtörténik többször is aztán meg elköszöntök egymástól szépen vagy csúnyán.


17 éves vagy, szerintem várj még egy kicsit, várd meg azt a fiút aki nem csak a testet látja benned, de érzelmileg is kapcsolódik hozzád. Hidd el, teljesen más érzés kíváncsiságból szexelni mint szerelemből együtt lenni.

aug. 3. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!