Saját magam/érzéseim az ellenségem?

Úgy érzem, hogy saját magam ellen vagyok, a szívem és az eszem. Van egy fiú osztálytársam aki után egy évig vágyakoztam. Vonzott magához, nem bírtam nem gondolni rá nem bírtam elfelejteni. Belenéztem a szemébe és úgy éreztem a lelkemig lát. Bármikor megtudott nevetetni nem tudtam rá haragudni. Amikor elhivott randizni akkor meg gyomoridegem volt, remegtem, lelassult az idő. Aztán végül nem jutottunk el a randiig mert két napra rá elutasított. Nem sírtam, nem "tört össze a szívem". Nem voltam szerelmes szerintem. Aztán megismertem az aktuális barátomat akivel két hónapja vagyok együtt és nem érzem azt amit az előző fiúnál, de az előző fiú iránt se érzek már semmit, minden érzés megszűnt nem is jutott eszembe a karantén alatt. A barátomat szeretem és szeretek vele lenni, boldog vagyok és bármit megtennék érte.Viszont mai nap amikor kettesbe voltam a fiúval rákérdeztem miért utasított el. Elmondta, hogy komolyan gondolta volna velem akkor csak volt egy másik lány is és nem akarta hogy velem elkezdi, de mégis a másik lányt választja és átver. Amikor feltettem neki a kérdést a szívem kalapálni kezdett, amit a mostani barátomnál nem tapasztaltam még. A barátommal akarok lenni, szerelmes akarok lenni belé, de össze vagyok zavarodva. Azon jár az eszem, hogy ő megdobogtatta a szívem ennyi idő után is és a barátom meg nem. Valaki fejtse meg az érzéseim, mert nem értem. Eszem ágába sincs szakítani a barátommal nem lennék rá képes és az osztálytársamtól se akarok semmit. De akkor miért volt ez az egész? Miért reagálok így akaratlanul? 18/L