Szerintetek normális, hogy ezt érzem?

Pár hónapja van barátom, ez az első komoly kapcsolatom, a komolyat úgy értem, hogy rendesen felvállaltuk, sok időt töltünk együtt, szeretjük egymást. Szerelmesnek érzem magam, és szerencsésnek amiért ő van nekem, mind belsőre, mind külsőre tökéletes számomra a párom, szeretek vele lenni, és nem szakítanék vele semmi esetben sem, úgy érzem le tudnám élni vele az életem, és boldog lennék mellette.

Épp ezért fura az, amit a napokban kezdtem érezni.

Gyerekként, majd később tiniként is szerelmes voltam egy fiúba, éveken keresztül rajongtam érte, felettem lévő évfolyamba járt, mellette nem volt senki aki egyeltalán tetszett volna, egészen nagyjából 15 éves koromig. Sokszor beszéltem is vele amikor idősebb lettem, neki is tetszettem, de aztán végül nem lett belőle semmi, mert nem voltak komolyak a szándékai felém.

Én elköltöztem, és teljesen továbbléptem, ha láttam róla egy képet valamelyik oldalon semmi érzelmet nem váltott ki belőlem. Utánna voltak más fiúk is az életembe, nem kapcsolat szintjén, most pedig mint említettem barátom van.

De múlthéten hazamentem egy régi barátomhoz, és összefutottunk az utcán azzal a sráccal, akibe régen szerelmes voltam, és hirtelen úgy éreztem, hogy legszívesebben odamennék hozzá beszélgetni, megkérdezni hogy hogy van, miújság, rég láttuk egymást. Nem mentem, viszont mikor hazaértem vártam, hogy hátha ír valahol, hogy látott. A régi érzelmek jöttek elő belőlem, pedig már évek teltek el, amíg nem is láttam. Úgyérzem nagyon boldog lennék ha írna, és emiatt bűntudatom van, hiszen boldog vagyok a kapcsolatomban, de ez még se hagy nyugodni, hogy akkor miért éreztem ezt? Ez normális? Lehet hogy csak a régi emlékek váltják ki belőlem ezt, és nem maga a srác?