Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tehetnék?'szerelem again'
Sziasztok!(16 fiú)
Volt/van egy lány, akire mindig is számíthattam. Ha lehet így mondani legjobb barátok voltunk,ha összevesztünk rá max másnapra már béke volt és ment minden tovább. Azonban megpróbálkoztam vele komolyabb kapcsolatot kezdeni, ez ment is az elején ő is érzett irántam valamit, azonban mivel gyerekes voltam(14-15 évesen) nem vettem semmit se komolyan, ha úgymond "lelkizni" kívánt volna én elbaromkodtam. Így végül ez annyiba maradt és sajnálom is azóta, főleg hogy egy középsuliba kerültünk again. Ezután a próbálkozás után én besértődtem és nem beszéltem vele annyira, pedig ő szeretett volna. Végül kibékültem vele nem rég, illetve megtetszett megint.
A jellemzői eléggé elbizonytalanítanak engem, mivel nem bőbeszédű alapjáraton, csak ha a téma kívánja. Illetve nem feltétlen mindig egyből ír vissza(menni szokott városba többi barátnőjével). Ezeket azért írtam le, mert úgy gondolom ezek a jelek, hogy nem érdeklődik egy lány egy fiú iránt. Ám itt a csavar, valójában szeret beszélgetni velem, szóval teljesen confused. :D Lényeg, hogy megtetszett, és ezek alapján nagyon meginog a léc alattam, mert tanácstalan vagyok.
Válaszokat előre is köszi. :D <^3










Én is ezt csinálnám ezek után .
Egy lány /nő nem játék ( nyílván a fiúk sem ) de ...ez kicsit furcsa
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!