Akinek kimaradt a kamaszkori kapcsolat az életéből, az később nem hiányolja azt? Hogy léptetek tovább?

Évek után is gyakran álmodom a régi szerelmemmel, ami miatt azt érzem, tudat alatt mintha még mindig ott lennék, miközben már sok más lány volt az életemben.. Más hogyan lépett tovább?

A történetünk (remélmem nem túl hosszú):

Én 16 évesen éreztem ilyet egy osztálytárssal, és tudom hiba, de újraolvastam az akkori chatünket pár napja és olyan természetesen és könnyedén azóta se beszéltem más lánnyal. Ami rendkívül zavaró, hogy mégsem lett ebből semmi, mert miután viszonylag népszerű voltam, ezért más lányok szívesen jártak volna velem, aki viszont nekem tetszett ő nem számított a nagyhangúak közé. Ráadásul ezután tervben volt, hogy apám kiküldetése miatt egy évet németországban töltöttem, és nyilván félt, hogy mi lesz, amíg nem vagyok ott. Ezt akkor persze nem tudtam, csak utólag állt össze, és eléggé megszenvedtük ezt a dolgot mind a ketten, volt egy depresziós időszakom is, neki pedig mindenféle testi bajai lettek. Aztán amikor visszajöttem, nem igazán találtam a helyem, össze is vesztünk, a "barátnőit" pedig sorban elhajtottam, mert ezek után külösen nem akartam velük lenni, meg idő kellett hogy megemésszem ezt. Így viszont gyorsan elszállt a középiskola a nélkül, hogy kialakuljon valami.

Később persze voltak kapcsolatok, amik nem is voltak rosszak, de valahogy mindig hiányoltam valamit, talán azt a könnyedséget és természetességet ami régebben volt. Ami szerintem különleges a kamaszkori kapcsolatokban (14-16/17 éves kor), hogy ilyenkor még mindenkit főleg a valódi érzelmei vezetnek, és nem a státusz vagy karrier miatt kezd járni ezzel vagy azzal. Ahogy látom most, egyetemen, itt már ha picit is, de megjelenik valami anyagi érdek is benne.

Most megint van valaki, aki személyiségét tekintve hasonlít is rá, abban bízom hogy ezzel tudalatt is tovább tudok lépni. Kb kéthavonta előfordulnak napok, amikor teljesen a hatása alá kerülök, róla álmodok és előjönnek az emlékek, ahogy beszélgetünk, és azon kesergek bárcsak máshogy alakul a dolog. Szerintetek ez segíthet? Vagy inkább pszichológusra lenne szükségem?