Boldog vagyok egy kapcsolatban, de hajlamos vagyok túl sokat gondolkodni a dolgokon. Jól döntöttem?

Egy olyan osztálytársammal, akiről sose gondoltam volna, megtaláltuk az összhangot, összebarátkoztunk. Aztán jeleket küldött, hogy tetszem neki. Mindez a karantén alatt... Chatben, élőben egy szó se ezelőtt. Még régebben egyszer - kétszer csoportos csevegésben beszélgettünk, de csak a karantén alatt lett rendszeresebb, akkor írt privátban. Én nem utasítottam el a romantikus célzásait. Összetört volt, és nem akartam (és akarok) mást, minthogy jól legyen. Velem jól van. Ő lett a legfontosabb személy az életemben. Eleinte csak esténként beszélgettünk, órákon át. A lelke törékeny volt, kiközösített, és sok tekintetben - akárcsak a többi emberé - éretlen. A szerelem elmúlik. Ha meg nem, ez van. Mindenesetre egyszer megkérdezte, hogy leszek -e a barátnője. Éreztem valamit iránta, és tudtam, hogy sose felejtem el, de szerelem? Azt nem lehet előre tudni. Ezenkívül féltem, hogy korai, hogy mennyire ismerheti az érzéseit, és nem bánja -e meg, mert ha igen, nehezebb lesz neki. Féltem, hogy majd ha szakít velem, barátok maradunk -e. Nem mertem dönteni, kértem, hogy döntsön ő. Ő azt mondta, hogy ő örülne, ha összejönnénk. Írtam, hogy ha neki jó, nekem is tökéletes, mert így is éreztem, és ami fontosabb, így is gondoltam. Összejöttünk, és amíg ő máshogy nem dönt, együtt maradunk. Nem akarok mást, minthogy boldog legyen. Ha közben teljesen őszintén beleszeretek, nem gond, de nem szabad, hogy változtasson bármin is, mert a kapcsolatuk így is olyan számára, ahogy ilyen esetben lenne, és emiatt számomra is olyan. Viszont van, amire oda akarok figyelni. Akkor van vége, amikor ő akarja. Úgy haladunk, ahogy akarja. Ez nekem tökéletes, mert nem akar olyat, amit bánnék. Nem kell sokat döntenem, amiben nem vagyok jó, és boldog. És én is, vele vagyok a legboldogabb, és akkor nagyon. Remélem, semmi nem kavar be. A háta mögött még mindig van némi kiközösítés, bár főleg egy másik emberre irányul. Éljenek a csoport bontott órák.

Az biztos, hogy fontosabb számomra, hogy szerelemmel elrontsam. Szeretve lenni nehezebb, mint szeretni. A 'Szeretem -e?' kérdésre azt mondanám, hogy valahogy igen. Nem több és nem kevesebb mint a szerelem, nem összemérhető, más, mégha része is valami vonzódás.

Ez az egész csak írásban volt. Viszont ismerem, azzal nincs gond. Az meg mindegy, hogy ő mennyire ismer, elég ha ezt az énemet ismeri - amit nem is kell erőltetnem -, mert számára továbbra is olyan leszek, akit így megismert; lelki támasz, aki segít, akit visszaélés nélkül szeretni tud, akinek ő a legfontosabb a világon. És nekem jó így, de jól döntöttem -e? Nincs rá egyértelmű válasz, hacsak nem találsz helyet, amikor úgy tűnik, rosszul. Ha ilyen részt találsz, kérlek, írd le, és próbáld meg elmondani, hogy miért, azzal is előrébb lennék.

Ezekhez kérdezem: Tudsz segíteni? Tanács kéne valakitől. Aki szintén főleg az esze vezérel, valamennyi érzelmekkel. Aki reálisan és következetesen tudja nézni. Akit nem zavar a hosszas zagyválás, és elmondja, hogy szerinte jól döntöttem -e, vagy hol gondolja úgy, hogy nem. És nem olyan, aki nyálas - érzelmesen nézi a világot, mert belőlük sok van. Nem kell összebarátkozni, az bezavar, csak tanácsra van szükségem. Ha tudsz segíteni, előre is köszönöm. Ha nem, sebaj, azért tudom irányítani az életem, egész jól.