Mégis miért nem tudom elengedni őt? 21/f.

Szervusztok!

Az a helyzet, hogy tavaly óta bele vagyok esve egy csajba, aki nem viszonozza az érzéseimet. Csupán a meló az, ami összeköt bennünket, oda-vissza út során a buszon látjuk egymást nap, mint nap, de csak alig pár perc erejéig. Az elmúlt idők során sok minden történt, volt olyan, amikor teljesen meg voltam győződve arról, hogy bejövök neki és volt olyan is, hogy épp ellenkezőleg. Sajnos mindig reménykedtem, hogy a szíve mélyén kedvel és majd idővel kialakul köztünk valami, de ez nem így lett. Még a beszélgetést sem a kellő módon fejeztük be és a mai napig tisztázatlan számomra sok minden. Lemerem fogadni, hogy sokszor nem mondott nekem igazat(hazudott) és azt sem értem, hogy olykor miért hitegetett. Szóval nem tudom csak sejtem, hogy valójában ki lehetek az ő szemében. Az érzéseim teljesen valódiak és nagyon erősek iránta. Nagyon sokat gondolok rá még a mai napig.

Most ennyit erről és jöjjön egy friss sztori: 5 hetet voltam szabadságon és csak ezen a héten kezdtem el újra dolgozni. Tehát 5 hete nem láttuk egymást. Nem tartjuk a kapcsolatot semmilyen módon sem már jó ideje. Hétfőn reggel munkába menet, amikor leszálltam a buszról, akkor pillantottam meg. Ilyenkor mindig elgondolkodom... Majd munka után a buszra felszálltam, ahol konkrétan nem sokkal állt mellettem, háttal voltunk egymásnak. Csak leszálláskor vettem észre, hogy a volt barát is ott volt(ez nála szokásos dolog, tehát nem újdonság). Ez volt az a pillanat, ahol ismét összetört a lelkem.

Csak mondom, hogy az elmúlt 5 hetem egész jó volt, legalább is a kedvem főleg az volt. Gondoltam rá ez idő alatt is, de nem hiányzott annyira. Persze vártam, hogy majd láthassam, de ha ez nem történt volna meg, akkor sem lettem volna rosszul. Szóval az, hogy nem láttuk egymást jót tett velem lényegében. Visszatérve a dologra, hétfőn eltört bennem valami. Az étvágyam elment, a kedvem szintúgy és összetörtem lelkileg. Mostanra már jobban vagyok, de vicces, hogy a mai nap véletlen ''jókor voltam jó helyen'' és pont egymás mellett mentünk el az utcán. Ilyen sem volt még, nem is számítottam rá. De utána ismét szar lett a kedvem. Hiányolom őt.

Kedden másik busszal mentem reggelről, induláskor ő is felszállt és konkrétan előttem állt meg és kapaszkodott. Amikor a busz fékezett még a kezem is hozzá ért, annyira közel állt. Néha hátra-hátra nézett én meg álltam ott, mint a hülye.

Az a helyzet, hogy megmondtam neki még korábban, hogy békén hagyom, nem fogok nála próbálkozni, nem kell emiatt aggódnia, elengedem őt. És emiatt vagyok befosva, hogy rá sem merek nézni ne hogy bármi rosszat higgyen és a közelébe sem akarok menni, de nem tudom őt elkerülni. Persze nem is akarom, de ha akarnám sem tudnám a meló miatt. Tehát az, hogy látom őt nap szinten rossz hatással van rám, nem tudom kiverni őt a fejemből és csak szenvedek nélküle. Tudom jól, hogy vágyom rá és hiányzik. De jelenleg az a helyzet, hogy még a mobilomból a képét sem tudom kitörölni, nem hogy a beszélgetésünket. Szerelmes vagyok és nem múlik el.

Még lenne olyan dolog amiről szívesen beszélnék vele, de már nem léphetek felé semmit sem. Örülnék annak, ha legalább tudnám azt, hogy mondjuk utál... Könnyebb lenne. TUDOM JÓL, hogy ha elmennék onnan máshova melózni és nem látnánk egymást, akkor el tudnám őt engedni végleg, csak valahogy ezt sem akarnám. Persze jót tenne velem mindez, de lehet....hogy még jobban hiányolnám és gondolnék rá. Így ennyi ugrott most be, köszi ha elolvastad!