Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fiúk, (vagy lányok is), szerintetek tetszem neki? 16/L
először nem akartam kirakni ezt a kérdést, de most már nagyon kiváncsi vagyok, csak az a baj, hogy csak keveset találkoztunk még, úgyhogy zavaros nekem.
Az ifjúsági konferencián (három napos, sok az ember) a fiú az öccsémmel barátkozott össze először a haverjával,( mindketten idősebbek az öcsemnél meg nálam is).
Szóval így voltak hárman, aztán második nap este összeismerkedtem velük (első este már beszéltunk az egyik játék miatt, ami volt, de én nem emlékeztem rájuk, és ők meg egyből emlékeztek rám, ami kicsit ciki volt), és nagyon megtetszett az a fiú.
Szóval az volt, hogy pl mikor odamentünk hozzájuk az öcsémmel, akkor mindig köszönt, és rám valahogy úgy külön pillantott, ezt kicsit nehét leírni, meg mindig mikor beszélt, akkor a végén rámpillantott, és nekem még vonzóbb lett ettől.
Meg utolsó nap mikor mentünk reggel, akkor kerestem a tekintetemmel, és mikor megtaláltam, akkor láttam, hogy a fejét támaszja, és úgy néz mosolyogva, és én gyorsan elkaptam a fejem és nem tudtam abbahagyni a mosolygást. Aztán csináltunk csoportképet azokkal akikkel jöttünk, és álltam, és a kamerába néztem, aztán a fiúra, és ő akkor is pont engem nézett, de akkor már én is visszamosolyogtam rá, és nem kaptam el a fejem, és ő se kapta el a fejét, és ő is mosolygott.
És még egy utolsó, hogy nagy közös csoportkép volt abimen az összes ember benne volt, és ott bénáztam, és a fiú mellé álltam, és közben aszzem valami lényegtelenről beszéltünk, de nem nagyon emlékszem, mert csak az járt a fejemben, hogy milyen jó mellette állni, és közben még miközben készült a kép, akkor is még beszéltünk mindenféle lényegtelen dologról, de nem tűnt úgy, mint ha zavarná ez, viszont utólag vettem észre, hogy az öcsém és a másik fiú tök máshol áll, és nem melletünk, szóval mint ha nem nagyon törte volna magát, hogy melléjük álljon.
Bocsi ez nem túl sok infó, de teljesen bele vagyok bolondulva, és nem akarom elragadtatni magam, meg hazudni magamnak, mert a lányok hajlamosak erre.
Köszi, aki elolvasta ezt a hosszú írást, bocsi a sok szóismétlésért, és köszi a válaszokat.
Amúgy a fiú 19/F










Köszi mindenkinek : )
Egyébként a válaszhoz a nemeteket légyszi odaírjátok? Mert értekel hogy a fiúk és a lányok hogy látják
Köszi





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!