Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van egy lány aki találkozni akar velem. Biztos fognak arra járni osztálytársak, és félek, hogy majd az iskolában cikizni fognak. Féljek?
Jézusom, azért nem beszélsz a lánnyal mert kicikiznek?
Kitalálom: Általános iskola 3. osztály
Elmondok neked egy történetet. 7.es voltam, amikor összejöttem az első barátnőmmel. Én kis visszahúzódó, csöndes kölök voltam, talán még egy kicsit az szerencsétlen típus is. Kilógtam a sorból, így egyértelműen én voltam az osztályon belüli piszkálások fő áldozata. Így amikor a barátnőmmel (aki mellesleg új osztálytársunk volt, és nemigen tudták, hogy mi járunk) elmentünk moziba. Nagy pechemre amíg a film kezdésére vártunk és beszélgettünk, két osztálytársunk jelent meg. Vigyorogtak, röhögtek rajtunk, majd mentek a saját filmükre. Remek - gondoltam magamban - mostmár ezzel is tudnak piszkálni. És tudod mi történt? Másnapra az egész osztály tudta. De nem érdekelt. Minden csoda csak 2 napig tart és ez igaz is volt. A héten többször felemlegettek minket, aztán lecsendesedett. Igaz, a későbbiekben kaptunk egy-egy megjegyzést, de semmi. Akikkel addig jóban voltam, azokkal azutánis barátok maradtunk, akikkel nem azokkal továbbra sem. És boldogan éltünk, amíg meg nem csalt.
Összegezve, ne aggódj. Előbb-utóbb úgyis ki fog derülni, akkor meg nem éri meg elodázni. Cikizni fognak-e? Lehet. De nyugi, elmúlik. A cikizés, piszkálás csak arra van, hogy az "intelligensek" jól szórakozzanak rajtad. De ha nem kezdesz el hülyén viselkedni a cikizések hatására, akkor előbb-utóbb abbamarad.
Egyszó mint száz, ne izgulj, nem kell félned, és sok sikert! :)
haah gay..:DDD
hallod már bocs, de nagyon nyomi gyerek lehetsz, ha mások miatt hagysz egy csajt, aki neked tetszik..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!