Miért nem tudok mások felé nyitni? Mi lenne a megoldás?

Kicsit hosszabban leírom a problémát, így jobban beleláttok és hátha valaki hasonló helyzetben van.

Kezdjük azzal, hogy engem nagyon nehéz megfogni. Ritkán fog meg valaki de akkor az nagyon.. Ez történt pár éve is egy fiúnál, nagyon megfogott első perctől. De végül nem jöttek vele össze a dolgok és el kellett engednem, nem volt semmi értelme. Életem legmeghatározóbb fiúja, ha látnám még most is hatással lenne rám. Sosem hittem hogy majd más is felkeltheti az érdeklődésem, de sikerült egy fiúnak.

Ezt a fiút még nem ismerem mert nem találkoztunk még, de már nagyon sokat beszéltünk és tudjuk milyen a másik. Szimpik vagyunk egymásnak, bejövünk a másiknak, összhang minden megvan. Tervezgettük többször a talit de nem jött össze, valójában a távolság miatt. Hiába nagyon szeretnénk, nehéz lenne az egész. Hogy normálisan össze lehessen hozni ezt az egészet, akkor már nagyon előre kéne tervezni és komoly dolgokban gondolkodni, összeköltözés stb, de erre még nem igazán állunk készen. Szóval így abbamaradt a beszélgetés sajnos. Bánt a dolog, de nem nagyon tudok ezzel mit kezdeni. Hátha majd még később úgy alakul hogy egy helyen leszünk, oda fogok költözni vagy odamegyek tanulni stb, és akkor már könnyebb lenne minden. De most még ez nem kivitelezhető hogy minden jó legyen.

Most egy fiú hirtelen rámírt facen, nem ismerjük egymást de közel lakunk egymáshoz kb félóra. Elkezdtünk beszélgetni, de őszintén szólva már most tudom hogy nem fogott meg, és nem is fog.. Nagyobb baj nincs vele így külsőre átlagostól egy fokkal jobb, az alapján adnék is neki esélyt ha a belseje jobban tetszene, de sajnos nem. Belsőleg nem érzem közel magamhoz, sőt nagyon távol. Nem tetszik a stílusa ahogy beszélget amiket mond, meg kicsit már taszító is ez a túlzott ragaszkodás hozzám már most a legelején, úgy érzem megfulladok ettől, ilyet vált ki belőlem és ez nagyon nem egészséges. Olyan típus ha lehet ilyet mondani, hogy “odateszed ahova akarod, papucs”. Én nem az ilyen fiúkat preferálom. Meg eléggé ilyen lányos is a stílusa, olyan dolgokat hoz fel állandóan és ilyen nyálas csajoskodós a nyelvezete, és ilyen emojikat használ: 🥺😢😭☺️🙄❤️😫. Sajnálom de nekem ez nem jön be, ez nagyon nem az én stílusom. Az még oké ha alapjáraton használ valaki ilyeneket is, de hogy egyfolytában ezeket nyomja a szöveg mellé vagy 12 emojit, nekem ez kiábrándító. És ha ettől eltekintek sem tetszik a stílusa más dolgokra nézve sem. Bizonytalan, nyálas, tökmindegy hogy amúgy mit akar ha én mondtam valamit akkor ő is úgy gondolta, meg ilyenek értitek. És nekem ez nem tetszik nem az én ízlésem ez. Egy fiúnak legyen határozott saját önálló akarata, az sem baj ha nem egyezik az enyémmel ha megbeszéljük és figyelembe vesszük mindkettőnk szándékát, közösen megegyezünk. Na de mindegy is, szóval ilyen ez a fiú. És találkozni akar már egyből holnap, de én nem szeretnék. Persze adhatnék egy esélyt a dolognak tényleg nem vesztenék vele semmit, de nem akarom hitegetni és hülyíteni. Ő kb már most meg van halva értem, én viszont már most tudom hogy semmit nem tudnék vele elképzelni.. Most kicsit elkezdtem gondolkodni, és feljött bennem az, hogy miért nem tudok más felé nyitni? Tényleg csak a fiú távoli stílusa taszít ennyire vagy ebben más is van? Mert szerintem ebben más is van, mégpedig hogy van egy konkrét másik személy akivel lenni szeretnék, vagy nem tudom magam túltenni. Folyton azon kapom magam közben is mikor ennek a fiúnak visszaírogattam, hogy az ezelőtti fiúra gondolok aki messzebb van tőlem és így nem lehetett semmi. Tényleg csak rá gondolok mindig. Hiába tiszta az agyam hogy ezt nem lehet most megoldani mert messze vagyunk, nehéz így és most ezt hagyni kell, akkor is annyira megfogott és kicsit nyomott hagyott bennem, meg beteljesületlen vágyat, hogy őt akarom. És hiába közelednek hozzám mások, nem tud érdekelni.

Tudnátok erre valami okosat mondani hogy mit tegyek? Ti voltatok/vagytok ezzel így?