Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vajon tetszem neki?
Van egy fiú akit felkértem szalagavatóra táncolni, mert az osztályomban kevés volt a fiú. Ő azonnal igent mondott rá. Utána nem beszélgettünk sokat. Kiderült hogy ugyanott dolgozik (diákmunka) ahova én is megyek. Bent mikor találkoztunk akkor ott maradt velem és pakolgattuk fel a dolgokat (árufeltöltő vagyok). Este végeztünk ezért haza vitt autóval. Pár napja pedig elhívott moziba, ahol ott volt a bátyja is, viszont nagyon aranyosan viselkedett velem, kifizette a kajámat és a jegyet is.
Múlthéten táncpróba előtt is fizette nekem azt amit venni akartam, és mondta hogy még véletlenül sem engedi hogy kifizessem mivel ő a férfi. Tudni kell hogy ő nagyon nyílt, én pedig félénk vagyok az idegen emberekkel szemben (nem nagyon beszéltünk mielőtt felkértem táncra). Nála az hogy egy lányt megölel, vagy végigsimít az arcán az teljesen normális.
Snapchaten nagyon sokat beszélgetünk, viszont nem nagyon érzem úgy hogy tetszenék neki. Helyes srác de nem vagyok szerelmes belé. Nem akarok elhitetni magammal semmit, ezért szeretném tudni, hogy esetleg így külső szemmel ez milyennek tűnik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!