Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért velem történik ez?
A szerelmi életem mindig is elég fura volt.
3 éve egy buliban összeidmerkedtem egy lánnyal csókolózgattunk mrg voltunk minden király volt.
Jóban maradtunk 2 hét után egy ágyba kerültünk és másnap reggel megkaptam, hogy barátja van. Szerelmes voltam. Elfogadtam fél évig csináltuk ezt, mielőtt mrguntam. Hitegetve voltam, mondogatta, hogy szeret, de még nem tud szakítani. Hibáztam gyenge voltam.
Ezután áttértem egy ilyen dugjunk meg mindenkit életstílusra. két és fél évig működött, aztán megismertem egy lányt, aki miatt elveszítettem 2 fontos barátot. De szerelmes vagyok/voltam már nem tudom.
Összejöttünk 5 hónapja együtt vagyunk. Múlthét szerdán összevesztünk azon, hogy féltékeny a lány barátaimra. De nem kell féltékenynek lennie, és kinyomott köszönés nélkül. 2 óra múlva felhívott. És bocsánatot kért, de mintha kötelező lett volna. Mintha felolvasott volna valamit. Nem fogadtam el.
Azóta nem igazán beszélünk.Holnap tudunk találkozni. Csütörtökön viszont megismertem egy lányt. Mondtam neki ez első órában kb h barátnőm van. Ezért azt hiszem fair voltam.
Találkoztunk pénteken és tegnap is. Nem volt közöttünk ölelésen kívül semmi. De nem tudom mikor élveztem valakivel ennyire az együttlétet.
Tegnap elmondta, hogy elkezdett érezni felém. Én is érzek iránta sajnos.
A baráti társaságom a jelenlegi barátnőmet támogatja. Egy gyönyörű barátnőm van, akit a baráti társaságom egytől egyig idézem "Meghúznám bmeg" Ez az új lány viszont nem szép. Gyönyörű megmosolyogtató mosolya van. Nem tudom mit kellene tennem kérlek segítsetek a véleményetekkel
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!