Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Velem van a baj?

Figyelt kérdés

18 éves vagyok, évek óta keresem a szerelmet... Sok mindent lehet mondani erről korosztájról és amit párkapcsolatnak hívnak egyesek, de nekem "tiszta" teljesen őszinte szándékaim vannak. Én nem szeretnék mást, csak valakit akit szeretek, akivel törődök, akire vigyázok, akire odafigyelek, és mindez kölcsönös legyen. Nem vagyok bulizós sem ivós típus, nem járok koncertekre, nincs nagy szám, a magányosabb csoporthoz tartozom. Általában megvagyok egyedül de már, főleg mióta első "kapcsolatom" véget ért (ha ezt lehetett annak nevezni) vágyok valakire. Röviden összefoglalva, 3 hónapig volt köztünk valami, én tényleg nem szexre stb-re hajtok, talán ezt mutatja az is, hogy 3 hónap alatt még csak csók sem történt (ő érezte ugy hogy nem áll rá készen). Röviden összefoglalva annyi történt, hogy eleinte rendbe volt minden, szépen haladt előre, aztán elkezdett egyre kevesebbet foglalkozni velem, hívtam ide oda, de mindig volt valami sürgős dolga, a végén már szó szerint került, aztán január közepén kinyögte, hogy ő nem érez irántam már szerelmet.. Nagyon fájt, még sírtam is, lehet én vagyok túlérzékeny, de ez az igazság. Én tényleg nem szeretnék mást, csak egy lányt, őszinte szerelmet. (félre ne értsen senki nem vagyok aszexuális vagy ilyesmi, mindössze nem sietek az ilyesmivel). De egyszerűen nem találok egy ilyen lányt, aki rendes, kedves, őszinte, a vissza húzódóbb típus, és kölcsönösen szerelmes lenne..

Túl nagyok az elvárásaim???...

18F



2018. febr. 9. 22:04
 1/1 anonim ***** válasza:
Rendes lányt olyan nehéz találni mint rendes fiút.Az én cipőmben jársz.40 felett s 2 lánnyal 2 anyától s azt hittem jól döntöttem,de nem hisz kevesen vannak kik megértik ezt amit mi képviselünk.El fog jönni az igazi,csak ki kell várnod s ne tégy meggondolatlan dolgot,mert azt meg úgy fogod bánni mint én.Fel a fejjel, s kitartást neked.
2018. febr. 10. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!