Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek jó uton járok?
Van egy fiú az új sulimba, 2 évvel felettem jár a szomszéd osztályba. Az első hetekbe naponta bejött az egyik osztálytársamhoz mert ismeri. Akkor kezdtem felfigyelni rá és észrevételeim alapján ő is rám. Valahogy minden nap összefutunk, eddig tényleg minden nap láttuk egymást s mindig rámnézett sőt olyan is volt hogy ment nagy sunggal be az osztályába,én akkor mentem ki az enyémből s hirtelen megállt és visszanézett rám. Benne vagyok a sulis tánccsoportba s kiderült hogy ő is. A tegnap volt táncóra körbe szanaszét megvltunk állva, ülve mikor egyeztettünk az oktatóval. Akkor is a szeme sarkából lesett. Aztán mivel kevesebb fiú van az elején nem volt párom s addig párcseréztünk hogy vele táncoltam először. Mikor odaálltam elé ránéztem s egy darabig szemeztünk csak bezavart hogy neki kellet kezdeni a táncnak. A hetek folyamán tényleg vele többször néztem össze tiszta véletlenül mint mással. Az első hetekbe egyszer ott volt az osztálytársamnál s éppen gondolom sztorizgatott neki mikor valahogy rám nézett s félig visszafordult a barátjához aztán megint rám s beszélt de lassabban s nézett. Itt kezdődött az egész nézős dolog. Mostanában nagyon figyelek arra hogy nehogy bámulásnak tűnjön a dolog. Szerintetek jó felé haladok? Van valami jó tanácsotok?
15/l
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!