Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hany kapcsolatod volt eddig? Hogy ismerkedtetek, jottetek ossze?
Reszletes sztorikat szivesen pontozok fel :D (+kor, nem)
16/L
3 kapcsolatom volt eddig. Az elsővel bölcsis korunk óta ismerjük egymást, később egy suliba kerültünk majd barátok lettünk és utána összejöttünk. Ekkor már 15 évesek voltunk. Neki korábban is bejöttem. A másodikkal egy szülinapi bulin ismerkedtem meg, a legjobb barátnőm egyik barátja, együtt zenélnek. Sorra jöttek a bulik, a csapat ugyanaz volt, sokat dumáltunk, nagy volt az összhang az elejétől kezdve. A harmadikkal, a jelenlegivel pedig szilveszterkor találkoztunk, együtt ünnepeltünk egy olyan házibuliban, ahova egyikünk sem ment volna eredetileg. Mindkettőnknek egyből bejött a másik, állandóan beszélgettünk, találkoztunk, majd úgy döntöttünk, hogy mi csak barátok vagyunk, nem érzünk semmit egymás iránt-a vicc, hogy komolyan is gondoltuk-, aztán egy hét múlva összejöttünk. Még nem telt el olyan nap mióta ismerjük egymást, hogy ne beszéltünk volna.
18/L
1. 23 voltam, a barátnőm hozott össze vele, két évig voltunk együtt, aztán szakítottunk (ugyanaz a csaj kavart be, se utólag piszok hálás vagyok neki érte). A srác azóta is egyedül van.
2. 27 voltam, jelenleg is tart (egy éve, már összeköltöztünk közben), és totál kiegészítjük egymást. Ő az ész, én a szív, sokszor órákig beszélgetünk, máskor hagyjuk egymást a saját dolgával. A szex is királyság vele, meg úgy minden.
28n
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!