Ti is meg lennétek bántódva, ha a barátnőitek ezeket vágnák a fejetekhez?

Oké, szóval kicsit komplikált a sztori, mint mindig. Év elején, kábé 3 hónapja elmentünk egy egész évfolyamos kirándulásra. Volt egy srác, aki eléggé megtetszett, nemcsak külsőre, hanem úgy szimpatikus is volt, de nem adta semmi jelét hogy érdekelném, szóval nem nagyon foglalkoztam vele, miután visszajöttünk a suliba. De aztán arra lettem figyelmes, hogy mikor egyszer leültem a 2 barátnőm mellé ebédelni, állandóan hátrafordult meg a haverjai is röhögtek (tőlünk egy asztalra ültem, kábé tőlem 2-3 méter max.) Először azt hittem, hogy valaki mást bámul, úgyhogy hátrafordultam, de nem volt ott senki, és mindig kifejezetten rám nézett, úgyhogy rájöttem hogy engem nézett. Na és nyilván rájöttem hogy tetszettem neki. (Volt még 1000 más jel is, de túl hosszú lenne részletezni, a lényeg hogy tudtam. ☺) És ez heteken át volt, tiszta boldog voltam, de a barátnőimnek még nem mondtam, nem akartam elkiabálni vagy ilyesmi.) De sajnos túl félénk voltam és nem használtam ki az alkalmat, amikor direkt (!) mellém ült, mert éppen egyedül (amúgy mindig van velem valaki) és azután már nem is próbált odajönni hozzám és sokkal félénkebben figyelt, meg ritkábban is. Na és ezután kb. 2 héttel mondtam el a barátnőimnek. Jó, oké, de még mindig nem mertem odamenni hozzá, mert állandóan van körülötte valaki és sosem látom hosszabb ideig egyedül, max. ha a folyosón elhúz mellettem.

Na de nem is ez. Ma leültünk ebédelni, mi lányok 3-an, és feljött a téma. Oké. Csakhogy az egyikük az idő elteltével egyre jobban cseszegetett, hogy miért nem megyek oda hozzá, milyen béna vagyok blablabla, én meg mondtam hogy ez azért nem ilyen egyszerű, és erre elkezdtünk veszekedni, és végül tökéletes egyetértésben azt mondták, hogy "Tudod mit? Szerintem nem jössz be neki." Na és ezen kiakadtam. 1) totál nyilvánvalóak voltak a jelek, nemcsak tőle, hanem a haverjaitól is 2) én nem vagyok, TÉNYLEG NEM VAGYOK az a fajta, aki hitegeti magát mindenféle hülyeséggel

És rohadt rosszul esett. De nem csak ez. Alapból az egyikük nagyon türelmetlen természetű, ha elrontok vmit ami egy kicsit is fontos vagy esetleg lassabban esik le, máris hülye vagyok. Egyszer angolul nem tudtam egy szót és kiakadt hogy "Hogyhogy nem tudod?! Úristen!!!" én meg ott néztem, hogy bakker, ő egy évet Angliában élt, még szép hogy előnye van... bezzeg ha ő mond baromságokat, én sose, DE SOSE cseszem le, mindig próbálok türelmes lenni. Mondhattam volna, hogy zavar, de az a helyzet hogy szerintem nem nagyon érdekelné. A srác is aki tetszik, mondtam hogy nekem tök szimpatikus, neki meg nem (ami egyébként nem zavarna, ha nem kérdezné folyton hogy "Mégis mit szeretsz benne?" Jézus, egyszerűen bejön nálam és kész.)

Na mindegy, és akkor folytattuk a vitatkozást, egy rakat dolgot a fejemhez vágtak, pl. volt egy ilyen rész, hogy:

- De mit szeretsz benne?

- Nem tudom, egyszerűen szimpatikus.

- De most miért, nem is ismered, akkor nem kedvelheted!

- Dehogynem, miért kéne indok??!

- Mert kell és kész!!!

És akkor ott izéltek, hogy csak azért tetszik, mert szerintem helyes... hát csak úgy hozzáteszem, hogy legelőször igen, helyesnek tartottam, de ezért egyáltalán nem gondoltam hogy tetszem neki...

Minden elhangzott kábé 5 perc alatt, hogy vak vagyok, hogy nem veszem észre, hogy "nem" tetszem neki, én meg mondtam, hogy ők vakok hogy nem jöttek rá (tényleg nem tudom, hogyan nem tudják). És a végén baromira bedühödtem és közöltem, hogy abszolút nem értenek és hát nyilván nem mosolyogtam utána rájuk, nem voltam vmi jó kedvemben. Erre kábé csak röhögtek, mintha az érzéseim meg alapból az hogy nagyon megbántottak nem is lenne fontos. (A vita alatt is félig meddig mosolyogtak, mintha vicces lenne, hogy dühös vagyok...) A barátok támogatják egymást és nem cseszegetik, próbálnak minél türelmesebbek lenni egymással, és NEM RÖHÖGIK KI a másikat a problémáikért. Meg még ezer dolog.

Na, a lényeg, hogy borzalmasan csalódást okoztak. És abszolút nem is vették észre, hogy nem poénból nézek ki sértődöttnek. Az egyik még meg is jegyezte, hogy "Bocs, ha elszomorítottunk, de csak az igazat mondtuk...", de nem volt bűnbánó hangja egyáltalán. Olyan baromságokat vágtak a fejemhez, amiket ha egy kicsit is ismersz, sosem feltételezel rólam. (pl. hogy "csak a helyessége tetszik a srácnak és ezért beképzelten azt hiszem, hogy tetszem neki...") Én nem azt mondom, hogy életre szóló barátok voltak, de ennél azért többet vártam tőlük.

Most mi a fenét tegyek? Nem akarok többet a társaságukban maradni, tudva hogy így gondolkodnak rólam, meg ilyen "jó" barátok, de nem igazán van más társaság akikhez becsatlakozhatnék, egyedül pedig nem szeretnék maradni. És ez nem időszakos hiszti, nálam az ilyen már válóok. (Szerintem érthetően.)