Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan kérjek tőle bocsánatot, hogy minden a régi legyen?
Nos kb. 8 hónapja megismertem egy lányt, én már az 1 percben beleszerettem. Minden nap beszéltünk, volt hogy hajnalig beszéltünk skypen, vagy messengeren. Minden reggel ő volt az első, és lefekvés előtt az utolsó. Aztán 3 hete egyik pénteken elhívott az egyik haverom inni, én meg elmentem. A telefonomat sikeresen elhagytam, és aki megtalálta az elkezdett neki írogatni. Lek*rvázta, azt kívánta neki hogy erőszakolják meg, stb... Úgy 10 perc múlva meg is lett a telefonom, ott volt ahol hagytam, és mikor megláttam megállt a szívem. Írtam neki, de nem volt elérhető, és mondták a többiek hogy igyak még, és most ne azzal foglalkozzak. Így is tettem, elkezdtem még többet inni. Aztán éjfél környékén részegen elkezdtem hívogatni, hogy megtudjam magyarázni, és bocsánatot tudjak tőle kérni, de mindig valami más-más srác vette fel. Azt mondta az egyik spanom akivel azon az éjjelen lógtam, hogy megpróbál ő beszélni vele. A srác aki felvette eléggé durván beszólt neki, és nem segített a dolgon. Mikor mondtam hogy utoljára felhívom szintén nem ő vett fel, hanem egy másik gyerek, aki azt mondta hogy a lány nem akar velem beszélni mert megbántottam, és, hogy ne keressem többet, mert ő a barátja. Ezt persze tudtam, hogy egy lerázás volt a srác részéről. Mikor már minden tiszta volt, elkezdtem finomat tapogatózni, hogy mi a helyzet, és elkezdtem bocsánatot kérni, próbáltam megbeszélni, de nem hitt nekem, hogy nem én írtam neki. Nekem nagyon hiányzik, és nagyon rosszul vagyok azóta. Persze azóta is próbálom tartani vele a kapcsolatot mindennap, de már nem megy a "Szeretlek" oda-vissza. Mit csináljak? Nem tudnám őt soha bántani.
F/17 Ő 16
Ez aztán a bonyolult helyzet!De megpróbálok pár tanácsot írni.
Először is hagyj időt neki,ne zaklasd.Nagyon szarul eshetett neki az,ami történt,bár tény,hogy nem te kezdted.Amúgy meg mit keres nála egy fiú éjfélkor,ezt nem tudom felfogni.De rajtad most a féltékenykedés nem segítene,nem vagy olyan helyzetben,csak megemlítettem.
Ezeket a verset írok,meg szerelmeslevelet ezek aranyos dolgok,de a csaj,dühében,egyből összetépi.Ha most keresnéd,akkor zaklatásnak venné,úgyhogy max írd le az egész történetet neki,hogy egy félreértés volt.Erre,ha nem reagál semmit,akkor várj 1-2 hetet és azután kérdezz rá.Sok idő,de én 3 hetet vártam válaszra attól a lánytól akit szerettem,de már szakítottunk.Ha szeret,akkor úgysem fog elhagyni.Ha meg nem szeret,akkor hagyjad,nem lenne értelme futni utána,mert lekoptatna hamar.Remélem tudtam segíteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!