Most ez mi volt? Rá akart bírni a szakításra vagy tényleg nem akart volna szakítani? *kisregény, de rendkívül fontos

18F

Ő 17L

Már fél éve szakítottunk és nekem az egész egy rejtély. De sokat gondolok rá. Olyan mintha még mindig szeretném.

Én szakítottam nagynehezen.

Az egész azzal kezdődött hogy az elején nagyon jól megvoltunk,aztán jött 3 hét távolság és azután már nem ugyanaz volt mint azelőtt+kezdődött az iskola. Nem érdeklődött annyit,nem hívott annyiszor talizni. Havi kb. 3x találkoztunk abból 2-re általában én beszéltem rá.

Arra fogta hogy sok a dolga ami való igaz de hogy egy szabad fél órája se legyen a héten az nem lehet igaz.

Aztán mikor kérdőre vontam hogy biztos nem akar találkozi,azt letagadta.

De mikor az anyja nem volt otthon áthívott magához és "elvoltunk"...

A kevés találkozás vezetett ahhoz hogy rengeteget írtam neki mivel hiányoltam. És neki ez már sok volt hogy állandóan írtam még a legrosszabb pillanatokban is. És ha véletlenül nem tudtunk beszélgetni ezúttal se abból egyre több veszekedés lett.

Sokszor átbeszéltük hogy több találkozás kell,bólogatott de az ő részéről nem változott semmi. És ez így ment még 2 hónapig. Villámveszekedéseink voltak,sok,de rövid ideig tartottak. És ez csak a kevés találkozás miatt.

És mikor már elhatároztam hogy én ezt nem bírom tovább lelkileg mert van egy barátnőm akit havi 3x látok közbe szinte a szomszédba lakik. És mikor utoljára felkaptam a vizet a kevés találkozáskor akkor kérdezte hogy mi a bajom mer meg kéne beszélnünk. Erre a válaszom az volt hogy "már hónapok óta ugyanaz a bajom,és nem változik semmi,és ez mindig aktuális marad hogy megbeszéljük" és így lett vége az aznapi beszélgetésünknek.

Rá pár nappal elhívtam a városba. Rátértem a lényegre. Mondtam neki az okokat és ő csak meredten bámult rám és gondolkodott.

Nem tudtam sírás nélkül elmondani,sokat sírtam mert még sose éreztem így valaki iránt akitől meg kell válnom mert fáj ha vele vagyok.

Aztán ő is elkezdett sírni,nemtudom műsírás volt e vagy igazi. Aztán még percekig ölelgettük egymást és annyi.

Meg mondta hogy úgy jött el aznap este otthonról hogy érezte hogy valami rossz fog történni. És mondta hogy az anyja egy szó nélkül megölelte mielőtt eljött otthonról hogy velem találkozzon.

Nemtudom mit kellett volna tennem.

Talán egy héttel később ráeszméltem hogy talán hibát követtem el,és vissza akartam hódítani de minden próbálkozás hiábavaló volt. Mindent visszautasított azzal az indokkal hogy ez olyan mintha szórakoznék vele,és a szakítást teljesen én elhatároztam magamban maximálisan és ez benne úgy maradt meg hogy nem kéne újrakezdenünk mert ő már elhatározta magában hogy vége,és nem hajlandó emellől tágítani(vagy valami hasonló,de a lényeg hogy elhatározta magában az elhatározásom)

Egy ismerősöm elmondása szerint nemrég szóbakerültem nála és elsírta magát. Nemtudom ebből mennyi igaz.