Lányok, ti összejönnétek egy olyan sráccal akiről véletlenül kiderült hogy öngyilkos akar lenni?

A srác egyelőre ne társat keressen, hanem szaksegítséget. (Mondjuk csak óvatosan - ha a háziorvoshoz, majd pszichiáterhez fordul, igen gyorsan begyógyszerezve találhatja magát, és onnan már ördögi körbe kerül. Manapság elég veszélyes tud lenni öngyilkossági gondolatokkal a hivatalos lélekgyógyászok kezei közé kerülni. Én ilyen gondolatokkal semmiképp nem a háziorvoshoz, körzeti pszichiáterhez fordulnék, hanem körülnéznék, utánaolvasnék interneten, hogy melyik szakember jó, kit ajánlanak. Ne csak annyiból álljon a "terápia", hogy marék gyógyszer, szedálás, aztán esetleg még intézménybe is.

Félreértés ne essék, semmiképpen sem ajánlom a kuruzslókat, ilyen-olyan önjelölt lelki gyógyítókat! Mindenképpen szakképzettséggel rendelkező szakemberhez kellene fordulni, az öngyilkossági gondolat (esetleg kísérlet) nem csak kis múló kedvetlenség, önértékelési probléma, hanem felkészült kezelést igényel!)

Ne másért, hanem magadért akarj élni. Ha másért élsz, valójában az ő energiáját szívod. Amíg magadat nem tudod szeretni, nem vagy összhangban magaddal, addig nem tudsz a másiknak úgy adni, ahogy az igényli, ahogy arra neki valójában szüksége van, hanem azért adsz neki, mert azt te igényled. Kvázi kihasználod.

Mesélek egy sztorit felvetésképp.

Teszem azt koraszülött voltál és ennek meglátszodtak a jelei,bandzsa,vékony gyerek voltál.A szüleid túlzottan féltettek bárhova elengedni,be voltál zárva pl egész 7-es korodig.Mert annyira elnyomták az embert.Mellé csóróság,csoró cipő,piros sztk keretes szemüveg fiúnak..stb a gyerekek meg úgye gonoszak,egész általánosba mindig a legkisebbet a csórót..stb kell piszkálni,szakmunkás suliba se voltak érettebbek az emberek holott addigra már kinyílt a szemed valamennyire hogy ez így nem jó tenni kéne ellene.De ott is csak megalázás persze a 2-3x nagyobb emberektől akik a fogasra akasztanak mert jó poén.Szóval suli egyenlő lelkiterror az otthon dettó mivel pl apád alkesz anyád idegbeteg miatta,le se tojnak.Szóval ez megy így kb az első 20 évben.Meg persze általánosba azzal csúfolnak hogy apádat láttuk részegen az árokban..stb ez egy gyerekben mély nyomot tud hagyni.Szóval 20 év elmegy úgy hogy el se jutsz addig hogy kelljen valaki vagy ha igen kinek?Kinek kéne olyan fiú/pasi akit a fogasra akasztanak poénból.Aztán később mire érdekelne akkor már lelkileg annyira megvagy törve hogy látszik a külsődön,beesik az arcod..stb aki nem ismer is látja hogy valami gáz van a gyerekkel,sráccal ezért nem kellesz.Persze ez még lejjebb taszít.Aztán jön valaki akire azt hiszed végre szeret,szerelmes leszel de úgy átbasz mint szart a palánkon még azelőtt hogy lett volna valami.Aztán lelkileg eljutsz addig hogy kinyírod magad elég volt a 20-25 év szenvedésből.De nem tudod megtenni.Aztán telnek az évek és csak olyanba botlasz bele aki kihasznál vagy éppen le se tolja a fejed,még jobban elsüllyedsz.Semmi önbizalmad semmi kisugárzásod és ez már látszik.És eljutsz 28-30 éves korig és még senkid se volt.Akkor ez így szerintetek mekkora lelki fájdalmat okoz hogy teszem azt 10 év magány szeretet minden nélkül,mert senki se viszonozza még barátként se nagyon.És innen már hova?Nincs pozitív élményed csak negatív,anyagilag még nem állsz jól otthon élsz apád még mindig iszik anyád még mindig idegbeteg,egyedül meg hova menjen az ember,egy minimálbéres fizetés nem elég az albérletre.Szóval akkor ilyenkor mi a teendő.Ennyi magány szenvedést ki tud elviselni úgy hogy ne látszodjon rajta hogy lúzer pl vagy nincs benne semmi potenciál.Holott nem tehet róla az első 20 év lelkiterror rányomja a bélyegét az egész életedre utána meg már látszani fog hogy meg vagy törve....Így meg nem kellesz senkinek,hacsak nem lesz valaki aki megérti az egészet és "felkarol" ad egy lehetőséget.És még ha x ideig is vagytok együtt akkor is lesz már önbizalmad egy pozitív élmény,lesz akár kisugárzásod..stb onnan már könnyebb lenne mint előtte volt.