Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
21 Éves lányt nem nagyon érdekli semmi gyerekkora óta, mi lehet a gond?
15 éves volt mikor megismertem egy lányt kora ellenére nagyon komoly személyisége,de egyben a vágyakozó valami iránti csillogó szemelyi fogott meg,kicsit szeleburdi néha pedig veresen komoly jelleme lehengerelt s sokszor nem tudtam hova tenni.
Lényeg a lényeg nem láttam meg késznek arra hogy egy kapcsolatot nyissak vele,nem voltam magamban olyan biztos hogy én ezen az első komolyabb kapcsolati gorongyos úton végig tudom vinni azaz inkább az első kapcsolaton,így hat úgy döntöttem hagyom is,pedig próbálkoztam és láthatóan nem nagyon érdekeltem.
Telt múlt az idő,most 21 éves és ahogy latom nem nagyon érdekli egyáltalán a kapcsolatok,de úgy lényegében semmi,amikor régen beszeltünk kicsit mélyében a dolgokról azt mondta kisebbségi komplexusa van amit nem mondott el senkinek a családján és rajtam kívül,ezzel nem tudom mi a helyzet hogy változott e de a látottak alapján nem nagyon,és így sokat nem nagyon tudok semmit se segíteni neki főleg azért is mert köztünk mar csak annyi a kapcsolat ha meglátom és köszönök akkor visszaköszön ha nem akkor nem és annyi.Szerintetek mit tudnék neki segíteni hogy ki huzam ebből az úgynevezett nagyon passziv gondolkodásból hogy keressen magának valakit, legyen boldog mert én mar annak is örülnek,csak rossz így látni hogy szenved és nem engedi hogy segítsem.
Neked most van barátnőd? Ha nem, ajánlom a lánnyal kiépíteni egy kapcsolatot, látszik, hogy szereted, egyébként megértem őt, én is ilyen vagyok. Mindig olyanba szeretek bele, aki letoj engem, ezáltal úgy vagyok vele, hogy reménytelen vagyok... :D
Lassan kezdj el közeledni felé
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!