Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek ha nehéz elengedni Őt?
Több mint 1 éve vagyunk együtt, jól elvoltunk viszont december óta folyton csak a veszekedés a vita a megsértődés megy mindkettőnk részéről. Mielőtt én elutaztam pár napra külföldre volt egy komoly veszekedésünk nagyon belefáradtunk egymás hülyeségeibe de megbeszéltük hogy megpróbáljuk és ez a pár nap lesz a próba, végül nem jött össze. Majd visszajöttem és az első este taliztam is a csajjal és sírva váltunk el mind a 2-en, azzal a mondattal hogy neki időre van szüksége és gondolkodnia kell. Szünetet "rendelt" el. Majd rá másnap délután lehívott egy ürüggyel hogy találkozzunk, tök normális volt, ezt eljátszotta 1 hétig és mindig ő hívott el. Majd egyik nap kezembe maradt a telója és belekukkantottam. Az fogadott hogy az egyik "ismerosével" akiről tudok hogy beszél vele "fiu" leírta a barátnőm neki hogy mennyire szép és hogy tetszik neki, ha a csávó kérdezte hogy van e barátod akkor letagadta csak egy csávót említett aki nem hagyja elengedni, elvileg ez vagyok én. Aztán ez így közöltem a barátnőmmel aki először tagadott majd magyarázkodott sírt és bocsánatot kért. Egy egész délutánt beszélgettünk hogy mekkora hülyeséget csinált de végül adtam neki még 1 esélyt, régebben ő is adott nekem. Eltelt ez a beszélgetés óta 4 nap és megint ott tartunk hogy egyikünk se tudja hogy mi lenne a jó saját magának.
Én azt érzem hogy szeretem imádom a cuki fejét meg mindig el lehet vele beszélgetni. Viszont nyakunkon neki az ágazati nekem meg az érettségi. És ezáltal mind a ketten feszültek vagyunk és egymáson vezetjük le ezt.
Vele jelenleg szenvedés nélküle viszont elveszíteném önmagam és elbasznám teljesen az érettségit. Szóval foggalmam sincs hogy mit tegyek.
Hiába próbálkozok egyedül, itt neki is tennie kell ha akar valamit.
Bocsi hogy ilyen hosszúra sikeredett végül de nagyon nehéz helyzet most ez nekem és tudom hogy neki is mert nehéz egymást elengedni és ő is szeret engem és nem akar elveszíteni de a minap azt mondta hogy már toxicus a kapcsolat és ennek így nincs értelme közbe meg megcsókol engem meg hasonló.
Szóval tanácstalan vagyok.
Ha tudnátok valahogy valamibem segíteni azt nagyon megköszönném.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Te semmit nem tudsz tenni, mert a kérdésedből világosan látszik, hogy te olyan ember vagy, aki hajlamos kötődni a másikhoz, és téged elragadnak az érzelmek.
Rajtad egy dolog segíthet, az idő. Majd idővel elmúlnak az érzelmek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Még valami:
Ahhoz, hogy az idő segítsen mégis tenned kellene valamit: kizárni az életedből, akadályozni, hogy tápláld iránta az érzéseket. Szóval le kellene tiltanod, nem találkozni, nem beszélni, stb.
Az sem lenne rossz, ha jönne egy másik srác, aki új érzelmeket kelt benned. Habár ha kifejezetten azért foglalkozol másokkal, hogy felejtsd akkor kihasználod őket.
De ha semmit nem tudsz tenni, akkor várszhatsz, hátha csinál valami olyat ami miatt kiábrándulsz belőle.
Őszintén szólva megértelek. Én is így voltam. De nekem már ilyen gondjaim nincsenek, mert már nem kötődöm egyetlen csajszihoz sem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#5
Szakítanod kellene, de nincs erőd hozzá.
Ezért mondtam a #2-es kommentben, hogy te semmit nem tudsz tenni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Ha valami toxikus, az hosszú távon nem fog működni és ha mindig neked kell harcolnod érte, az nem egy egészséges kapcsolat. A szakítás fájdalmas, de idővel mindig megkönnyebbülést hoz valamint most a legfontosabb az érettségid és a saját mentális egészséged.
18/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!