“Probléma”, hogy mindig a barátomnál találkozunk és ritkán vagyunk nálunk?

Két hónapja vagyunk együtt, hétvégenként szoktunk találkozni és általában nála kötünk ki, több okból is. Furcsa kijelenteni, de őszintén jobban érzem magamat náluk mint nálam, könnyebben elengedem magamat, nyilván mert ő is lazább. A szüleim viszont már többször említették, hogy szerintük ez kifejezetten furcsa, mert úgy tűnik, mintha itthon nem érezném jól magamat (+ ez biztos a barátom szüleinek is feltűnt már), illetve hogy így “könnyen” jöttnek tűnök és a barátom nem fogja megtanulni, hogy “harcolni” kell értem.

Ez az első kapcsolatunk, és tény és való, hogy nem mindig érzem magamat 100%-an megbecsültnek és pont ezért aggódok, hogy igazuk lesz és úgy fog végződni, mint ők megjósolják. Ne értsetek félre, jól haladunk, viszont nem szeretnék abba a hibába esni, hogy listát vezetek arról, hogy ki mikor mit tett a másikért. Másrészről viszont, a hetem fénypontja, hogy kiszaladhatok itthonról.

Ti mit gondoltok? Tényleg ennyire szokatlan, mikor általában a lány megy? Tényleg ennyire fontos, hogy mindkettő részről pontosan annyi jöjjön? Csak és kizárólag, az számít, hogy ki hol van?

Nem tudom, hogy igazat adjak e a szüleimnek. Hogy egyrészről tényleg ennyire figyeljem, hogy ki mikor mit, viszont az fájna nagyon ha igazuk lenne.

Köszi!