Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Érdemes megpróbálni újra?
Figyelt kérdés
Volt egy 5 hónapos kapcsolatom, ami az első is volt nekem egyben. Neki már volt előttem egy 3 hónaposa. Velem vesztette el, mert bennem bízott meg először. Minden jól ment egy darabig, voltak kisebb viták a családjával kapcsolatban, mert volt ami nekem annyira nem tetszett bennük. Elején nehezen viseltem el a távolságot, és hogy csak hétvégente vagyunk együtt 3 napokat. Majd március körül kezdtem megszokni, az egészet, és a szünet után miután felborult a bioritmusunk, 5 órákat aludtunk. Azon a héten volt egy nagy összeveszés, mivel feszült volt egy töri szóbeli miatt. Lefelelt 3 napra rá, de nem úgy sikerült neki, elmondtam neki, hogy többet tanuljon. Másnap beszeltünk, majd 3 percre rá bekattant és masfél óráig sírt és itt kett vége felőle, a barátnői nyomására is csak megjegyzem. Ezután pár napig nem írtam neki, majd ráírtam, de azt mondta, hogy nem akarja megbeszèlni személyesen. Szüleink cseréltek cuccokat, az ő apja állítólag azt mondta az enyémnek, hogy a lány tiszta ideg az érettségi miatt. Kérdés: van értelme valami levelet írni neki, amiben leírom ezt az egy hónap érzéseit, hogy teljesen rájöttem a hibáimra stb.. Amikor szakított azt mondta, hogy a túlzott nem elveszíteni vágyások miatt veszítettem el. Rengeteg minőségi programot csináltunk együtt, voltunk síelni is. Tényleg olyan, mintha nem ő lett volna aznap.#ex #ex-barátnő #visszahódítás #Párkapcsolat előről #Van esélyem még a barátnőmnél #Volt barátnő esély
2024. máj. 7. 14:08
1/6 A kérdező kommentje:
Még annyi, hogy nagyon sokszor nehéz volt elviselni, hogy volt barátja, de már ezt teljesen átgondoltam az egy hónap alatt. Biztos, hogy nem más miatt hagyott el.
2024. máj. 7. 14:10
2/6 A kérdező kommentje:
Úgy érzem, rengeteget fejlődtem szellemileg, ès nem vétenék hasonlo hibákat.
2024. máj. 7. 14:16
3/6 anonim válasza:
Hát figyelj, nekem az jön le az írásodból, hogy te már eldöntötted hogy nem szeretnéd elengedni, és még próbálkoznál. Lehet, hogy lenne értelme, lehet, hogy nem, fogalmam sincs, nem látok/unk bele az életetekbe, személyiségetekbe, vagy a volt kapcsolatotokba.
Egy dolog biztos: szerintem várd ki az érettségi végét. Ne kavard fel szegény lányt pont most, főleg ha egyébként is nagyon ki van az érettségi miatt.
4/6 A kérdező kommentje:
Mindketten nagyon vártuk már ezt a hetet, hogy lemenjen, és többször legyünk együtt. Nyaralást is foglaltunk le még januárban, és rengeteg programot terveztünk. Az érettségi közeledtével a szülei szigorúbbak voltak, csak egy alvás volt egy héten, hogy tanuljon, ami nekem szintén nehéz volt kicsit, mert én nekem nem kell annyit tanulnom mint neki. De ezeket a hibáimat már teljesen kijavítottam. Neki csütörtökön van egy angolja. Utána gondoltam valamit kitalálni, hátha.
2024. máj. 7. 14:35
6/6 A kérdező kommentje:
De valamiért mégis meglépte..
2024. máj. 7. 22:03
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!